„Meg is nyugtat, vagy éppen felébreszt, jól kezdődik vele a nap” – így jógáznak Indiában és Magyarországon
 

„Meg is nyugtat, vagy éppen felébreszt, jól kezdődik vele a nap” – így jógáznak Indiában és Magyarországon

A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, egyik barátnője pedig Svájcból jár oda kéthetes tanfolyamokra. A Tan Kapuja Főiskola tanára gyerekként a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban, a zenei munkaképesség gondozás foglalkozásokon ismerkedett meg a jóga gyakorlatokkal, majd 20 évvel később Indiában szerzett egyetemi diplomát jóga tudományok terén. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.

Köves Margit Köves Margit






Vigyázz, Ákos, érkezik Andrash!
 

Vigyázz, Ákos, érkezik Andrash!

2025-ben is kiosztották a Petőfi Zenei Díjakat, és a közmédia könnyűzenei elismeréseit, és nem meglepő módon a nyertesek között ezúttal is szerepel Ákos, akit az év férfi előadójának választottak. KAP az idei és az előző évek díjazottjai alapján megpróbálta megfejteni a döntési mátrixot, és előállt újabb kategóriákkal is, illetve felvetette a kérdést, mi lesz, ha elfogynak a nevek. Be is mutatott egy felemelkedő csillagot. Ismerjék meg Andrasht és az Én férfi, te nő című dalát!

hvg360 hvg360

Vettem egy lakást Pesten és Londonban egy házat, persze kölcsönnel – hogyan változott meg Bozó Szabolcs élete, mióta felfedezték?
 

Vettem egy lakást Pesten és Londonban egy házat, persze kölcsönnel – hogyan változott meg Bozó Szabolcs élete, mióta felfedezték?

Bozó Szabolcsot a bátyja beszélte rá, hogy tegye fel a képeit az Instagramra – és megtörtént a csoda. A 33 éves amatőr alkotó ma befutott művész, olyanok veszik a képeit, akiket korábban, csaposként, legfeljebb kiszolgálhatott volna. Hazaköltözne-e Angliából? Szeretne-e akadémiai képzést? Hogyan reagál a kritikákra? Ezeket is kérdeztük Bozótól, akinek a képei szeptember elejéig láthatók a NEO kortárs művészeti térben. HVG-Portré.










Felgyorsult az ivóvízhálózat kritikus állapotú részének felújítása, de a mostani tempóban is 280 helyett 50 évig tarthat
 

Felgyorsult az ivóvízhálózat kritikus állapotú részének felújítása, de a mostani tempóban is 280 helyett 50 évig tarthat

Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközmű cégeknek. A társaságok most már nem csak a túlélésért küzdenek, megint tudnak tervezni is, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne. És akkor a rendszerek bővítéséről még nem is beszéltünk, pedig sok településnek az hozhatna nyugalmat.



Hasbeszélő betyáros húzással ebédelt a buszvégállomásnál
 

Hasbeszélő betyáros húzással ebédelt a buszvégállomásnál

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Kolosy téren jártunk.

GyéZsé GyéZsé