Felgyorsult az ivóvízhálózat kritikus állapotú részének felújítása, de a mostani tempóban is 280 helyett 50 évig tarthat
 

Felgyorsult az ivóvízhálózat kritikus állapotú részének felújítása, de a mostani tempóban is 280 helyett 50 évig tarthat

Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközmű cégeknek. A társaságok most már nem csak a túlélésért küzdenek, megint tudnak tervezni is, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne. És akkor a rendszerek bővítéséről még nem is beszéltünk, pedig sok településnek az hozhatna nyugalmat.



Hasbeszélő betyáros húzással ebédelt a buszvégállomásnál
 

Hasbeszélő betyáros húzással ebédelt a buszvégállomásnál

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Kolosy téren jártunk.

GyéZsé GyéZsé

Minden ifjú házaspár kapott egy Mein Kampfot – 100 éve jelent meg a könyv, amely tízmilliók halálát vetítette előre
 

Minden ifjú házaspár kapott egy Mein Kampfot – 100 éve jelent meg a könyv, amely tízmilliók halálát vetítette előre

1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A totalitárius diktatúrák más vezetői nem írták le előre, talán nem is tudatosították magukban, hogyan kell ezt csinálni – csak csinálták. Adolf Hitler viszont fölfedte a siker titkát: úgy vesd meg a népet, hogy büszke legyen rád és magára. A Mein Kampfban kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?

Révész Sándor Révész Sándor







Kádár Tamás: Nincs jó válasz
 

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, a fesztivál mondja le az északír zenekar koncertjét. Alábbiakban Kádár Tamásnak, a Sziget főszervezőjének az állásfoglalását közöljük.




Nehéz elhinni Trumpnak, hogy valóban hátat fordított Putyinnak – nemzetközi lapszemle
 

Nehéz elhinni Trumpnak, hogy valóban hátat fordított Putyinnak – nemzetközi lapszemle

Az amerikai elnök csupán részleges fordulatot hajtott végre az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Állami mentőövet kérhetnek a legnagyobb orosz bankok. A német kormánykoalíció két pártja egymással civakodik, miközben a szélsőjobb arra készül, hogy lecsapjon. Veszélyben a brit titkosszolgálatok működőképessége az adatszivárgási botrány miatt. Témák és vélemények a világsajtóból.

hvg360 hvg360

„Darwini kiválasztódást” vezetne be a Tisza az egészségügyben – interjú Hegedűs Zsolt ortopéd sebésszel
 

„Darwini kiválasztódást” vezetne be a Tisza az egészségügyben – interjú Hegedűs Zsolt ortopéd sebésszel

Minden évben 500 milliárd forinttal többet költene egészségügyre a Tisza-kormány, amely megalakulása után 6 hónappal átláthatóvá tenné a várólistákat, 2027 végére pedig maximum 6 hónapra csökkentené a műtéti várakozási időt. A Tisza Párt egészségügyi szakértőjével, Hegedűs Zsolt ortopéd sebésszel beszélgettünk, aki jelenleg Anglia és Magyarország között osztja meg az idejét.


Minden idők legnagyobb ellenzéki erődemonstrációjára készül Magyar Péter, de kockázatos vállalás a Tisza-előválasztás
 

Minden idők legnagyobb ellenzéki erődemonstrációjára készül Magyar Péter, de kockázatos vállalás a Tisza-előválasztás

Jó eséllyel simán lekörözi majd a Tisza Párt ősszel startoló előválasztása nemcsak a hasonló, 2021-es ellenzéki akció 663 ezres adatát, de még a Nemzet Hangja szavazás 1,1 millió résztvevővel beállított saját rekordját is. A megvalósítás logisztikai rémálom lesz komoly buktatókkal, ráadásul a siker mellett politikai veszélyekkel is járhat. De akkor miért éri meg Magyar Péteréknek?