Kicsi tünethordozók - Gyermekkori szorongások
Sok mindentől félnek a gyerekek, milyen jó lenne megóvni őket ezektől az érzésektől! Tudattalanul sokszor a szülő adja át szorongását gyermekének.
Sok mindentől félnek a gyerekek, milyen jó lenne megóvni őket ezektől az érzésektől! Tudattalanul sokszor a szülő adja át szorongását gyermekének.
Andrew Faludy könyve, az Apámat nem láttátok? javított kiadása édesapjával való felemás viszonyát dolgozza fel őszintén, de nem bántóan.
Teljesen egyértelmű, hogy a szovjet típusú hadigazdaságban messze nem olyan rózsásak az állapotok, mint ahogyan azt Moszkva el akarja hitetni, ezzel együtt többet kell tenni, hogy a Kreml észhez térjen – írja a The Guardianben megjelent közös cikkében a svéd, a dán, az észt, a finn, a lett, a litván, a holland és a lengyel pénzügyi tárca vezetője.
124 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az olimpián végre ugyanannyi nő indulhasson, mint férfi. Párizsban megvalósul a nemek közötti számbeli egyenlőség, pedig, ha Pierre de Coubertinen múlik, a nők sosem versenghettek volna a játékokon, mert a férfiasság ünnepének álmodta meg az eseményt.
E hírlevél célja, hogy a gazdaság egy-egy szegmenséről írjon úgy, hogy azon senki ne unatkozzon. Az se, akit egyáltalán nem érdekel a gazdaság azon szegmense. A cikkeket Balásy Zsolt írja, a HOLD Alapkezelő hedge fund managere és a HOLD After Hours podcast időnként bosszantó műsorvezetője – a HOLD Alapkezelő el is határolódik mindentől, amit ír, bár van, hogy igaza van.
Az unió még nem nőtt fel Orbán Viktorhoz – így próbálja eladni a kormánymédia azt a kudarcsorozatot, amivel a miniszterelnök elérte, hogy pártja pályán kívülre került az unió döntéshozó testületeiben.
Száznyolcvan sportolóval hajózik be a Szajnán a magyar olimpiai csapat. Köztük lesz Szilágyi Áron és Csipes Tamara, mindketten többszörös bajnokok. De kik szerezhetik meg az első olimpiai érmüket? Az esélyesek közül mutatunk be ötöt.
Pár nappal a halála előtt döntött: elhagyja a végrehajtói pályát, és légiirányítónak tanul. Sosem biztatta a Völner–Schadl-ügy 1. számú titkos tanúját arra, hogy bizonyítékok nélkül, önként tegyen vallomást – állítja Bajkó Ernő István bátyjáról, arról az erdélyi fiatalemberről, aki felvidéki menyasszonyával az Árpád hídi ámokfutó áldozata lett.
A Magyarországgal kritikus EU-s jogállami jelentéssel foglalkozik a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Politico. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja, hogy olyan helyzet állt elő, melyben Putyinnak még az is kedvez, hogy a franciák le akarnak válni a dúsított uránium előállításában Oroszországról. A Guardiannek nyilatkozott az ukrán hadsereg új főparancsnoka. A Hamasz és a Palesztin Hatóság megállapodásáról, valamint Kamala Harris esélyeiről ír a Wall Street Journal. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Nemcsak ön fogja nézni a párizsi olimpiát, hanem mesterséges intelligenciával dolgozó felügyeleti rendszerek is. Kritikusok szerint a biztonság és a megfigyelés iránti vágy felülkerekedett a GDPR szellemén.
Nagy Szilárd korábban a százmilliós állami megrendelésekből működő ügyvédi irodája miatt került be a hírekbe.
Az autokraták pontosan tudják, hogy a saját népük jelenti a legnagyobb fenyegetést a hatalmukra nézve, ezért folyamatosan hazudoznak, hogy ezzel is cinizmust és egykedvűséget váltsanak ki, és távol tartsák a tömegeket a közélettől.
A mai napig mérhetetlen szomorúsággal követem, ami történik, de nem elsősorban az egyház miatt, hanem a bántalmazott gyerekek, a bántalmazott fiatalok, a bicskei otthon lakói miatt. Dühít, hogyan lehetett egy református püspök érintett – mondta a HVG-nek a lelkészből a Tisza Párt politikusává, európai parlamenti képviselőjévé választott Tarr Zoltán, az 1989-eshez hasonló egyházi rendszerváltást sürgetve a felekezetek körében.
Tévhit, hogy csak időskori és csak női probléma a csontritkulás, a férfiak éppúgy veszélyeztetettek. A megelőzésben segít a napozás, amely viszont veszélyes a bőrre, tehát nem lehet mindent a természet erejére bízni.
Három magashegyi hágó, romantikus turistaház, via ferrata és zergék. Csak néhány ok, amiért érdemes bejárni ezt a kétnapos, Himaláját idéző túrát, ahol hőhullám idején is eshet a hó. Van néhány ok, ami miatt viszont inkább soha el se kezdje. Túraajánló bátraknak.
Több európai országban és az USA-ban a nagyvárosok mellett a kiemelt üdülőhelyek is mind fontosabb szerepet játszanak a műkereskedelemben. A hétvégi balatonfüredi művészeti vásár idehaza is újabb lépést jelent ebben az irányban.
A EU külügyminiszterei még abban sem biztosak, hogy jó ötlet volt a külügyérek esedékes találkozóját áthelyezni Budapestről Brüsszelbe. Azt mondják, Orbánt Budapesten kellene kérdőre vonni a különutas diplomáciáért, írja az osztrák lap külpolitikai szerkesztője.
Évek óta több ponton is összefonódik a magyar kormánypárt és spanyol ideológiai kistestvére, a Vox. Így senkit nem ért meglepetésként, hogy a pártelnök, Santiago Abascal elsők között lépett be a Patrióták Európáért frakciójába az Európai Parlamentben. Az abortuszról, a nők elleni erőszakról és a melegjogokról képviselt nézeteik azonban az extrém szélsőjobboldalon is megállnák a helyüket.
Túl az Európa-bajnokságon, máris kezdődik az olimpia – és ilyenkor fixen két dolgot hallgathatunk négyévente. Az egyik a vita: túl sokat költ-e az ország sportra, vagy minden fillér jó helyre megy? A másik pedig a büszkélkedés: mekkora sportnemzet vagyunk, hiszen még az olimpiai éremtáblázaton is csak a legnépesebb országok vannak előttünk!