A magyar gazdaságtörténet legnagyobb osztogatása jön, vagy csak egy hatalmas lufit fúj Orbán Viktor?

Pénzeső esik majd a magyarokra – legalábbis a 2-3 gyerekesekre és a nyugdíjasokra – Orbán Viktor évértékelős kampányígéretei után, a Fidesz pedig meg is nyerte ezzel a választást? Vagy jól fognak kinézni a szlogenek a kék plakátokon, de semmi komoly hatásuk nem lesz? És miből tömné be az állam a költségvetési lyukat? Ennek jártunk utána.


Mácsai Pál: Aki az ő ideológiájukat propagálja, annak jut pénz, aki szuverén, pláne aki beszól, annak nem

Nem tartja elképzelhetőnek, hogy a Tisza Párt rendezvényén szavaljon, más közügyekben viszont szívesen kiáll Mácsai Pál színész–rendező, aki önszántából köszön le hamarosan az Örkény Színház ügyvezetői posztjáról. Miért van szüksége a váltásra, és mi volt az eddigi legnagyobb határátlépése? Miben áll szerinte a NER és a többi rendszer „primitíven egyszerű” támogatási logikája? Mit szól egykori mestere, Kerényi Imre „pitypangos” kultúrkomisszárkodásához? HVG-portré.




Négy éve van hidrogénstratégiánk, de mire mentünk vele

Bár adtak át fejlesztéseket, a 2021-es ambiciózus magyar hidrogénstratégiáról kevés konkrétum derült ki eddig. Tavaly készül el az első, nem kísérleti és nem tesztcélú, értelmezhető kapacitású ipari hidrogénüzem, magánberuházásban, a Mol saját projektjeként. Logikus, hogy az olajcég lágymányosi központjában tartották az idei hidrogén-konferenciát. Sokat elárul azonban, hogy az ott előadó Lantos Csaba energiaügyi miniszter milyen újdonságokkal állt elő.



Aki búzamezővé alakította Manhattan szemétlerakóit

A 93 évesen is aktív Agnes Denes munkásságának jelentőségét és elismertségét jelzi, hogy a londoni ArtReview magazin egyedüli magyar származású alkotóként idén is őt válogatta be a kortárs színtér száz legfontosabb szereplője közé. Műveit most a Szépművészeti Múzeum állítja ki.




A petesejt-donációról már egyeztetnek, de más etikai kérdések még a levegőben lógnak a meddőségi ágazatban

Vesztergom Dóra távozása után is sok nyitott kérdés maradt még az állami lombikszektorban. Az elmúlt három évben ugyan sok finanszírozási változást vezettek be, de több, a szakma támogatását is élvező etikai kérdés egyelőre fennakadt a döntéshozókon. Lapunknak az OKFŐ azt is elárulta, hogy hamarosan új meddőségi centrum nyílhat, melynek már keresik a helyét, méghozzá Budapesten. Ez a területi egyenetlenségeken azonban nem fog segíteni.



Mostanra vált igazán biztossá, ha Ukrajna vesztene, azzal Európa is vereséget szenvedne

Három éve tart az Ukrajna elleni orosz invázió. Bár a megtámadott nemzet több okból is legnehezebb napjait éli, még nem vesztette el a háborút, és egy diadalt már senki sem vehet el tőle: ha olyan tűzszünettel ért volna véget a háború, amilyet például az Orbán-kormány sürgetett éveken át, Ukrajna egyik fele orosz kézen lenne, a másikat pedig egy Moszkva-barát bábkormány irányítaná.





Van még esély kiengesztelődésre Orbán Viktorral szemben?

Magyarországon olyan mértékű a táborok egymás iránti kölcsönös gyűlölete, hogy a szemben álló felek kiengesztelődését elképzelni is nehéz. Pedig, ha egyszer igazán változást akarunk elérni a belpolitikai viszonyokban, szükségünk lesz a képzelőerőnkre. Vélemény.