A traffipaxok üzemeltetése drága – ez a mázlijuk a gyorshajtóknak és az ámokfutóknak

A rendőrség pénztelensége is az oka annak, hogy még mindig nem lehet büntetni azoknak a kameráknak a felvétele alapján, amelyeknek a telepítését Karácsony Gergely főpolgármester csaknem egy éve jelentette be. Miután a traffipaxok megvásárlása és üzemeltetése is sokba kerül, a bírság pedig végső soron az államháztartást gazdagítja, így a szűkös költségvetésből gazdálkodó rendőrségnek és az önkormányzatoknak sem érdekük, hogy elkapkodják a telepítést és az abból fakadó költségnövekedést – hívták fel szakemberek a HVG figyelmét.


Spanyolországban beköszöntött a turistagyűlölet nyara

Országszerte tízezrek tiltakoznak a túlturistásodás ellen, beleértve a Kanári- és a Baleár-szigeteket. Tüntetések eddig is voltak, de idén több van belőlük, és nagyobb tömegeket is vonzanak. Egy szakértő szerint amit az utazók művelnek, az már nem nyaralás, hanem gyarmatosítás. Más országok vendégcélpontjai is ezzel küzdenek – mit tettek eddig a jelenség ellen, és mivel próbálkozhatnak még? És mi van Magyarországgal?




Putyin hazudik, amikor tagadja a szankciók hatékonyságát – állítja nyolc európai pénzügyminiszter

Teljesen egyértelmű, hogy a szovjet típusú hadigazdaságban messze nem olyan rózsásak az állapotok, mint ahogyan azt Moszkva el akarja hitetni, ezzel együtt többet kell tenni, hogy a Kreml észhez térjen – írja a The Guardianben megjelent közös cikkében a svéd, a dán, az észt, a finn, a lett, a litván, a holland és a lengyel pénzügyi tárca vezetője.



Kapitalizmus Balásyval

E hírlevél célja, hogy a gazdaság egy-egy szegmenséről írjon úgy, hogy azon senki ne unatkozzon. Az se, akit egyáltalán nem érdekel a gazdaság azon szegmense. A cikkeket Balásy Zsolt írja, a HOLD Alapkezelő hedge fund managere és a HOLD After Hours podcast időnként bosszantó műsorvezetője – a HOLD Alapkezelő el is határolódik mindentől, amit ír, bár van, hogy igaza van.




„Kiábrándult a szakmából, amikor egy végrehajtás során összetörték az autóját, és kis híján rajta is áthajtottak”

Pár nappal a halála előtt döntött: elhagyja a végrehajtói pályát, és légiirányítónak tanul. Sosem biztatta a Völner–Schadl-ügy 1. számú titkos tanúját arra, hogy bizonyítékok nélkül, önként tegyen vallomást – állítja Bajkó Ernő István bátyjáról, arról az erdélyi fiatalemberről, aki felvidéki menyasszonyával az Árpád hídi ámokfutó áldozata lett.



Nemzetközi lapszemle: Bölcs dolog lenne, ha Kamala Harris gesztusokat tenne a mérsékelt szavazók felé

A Magyarországgal kritikus EU-s jogállami jelentéssel foglalkozik a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Politico. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja, hogy olyan helyzet állt elő, melyben Putyinnak még az is kedvez, hogy a franciák le akarnak válni a dúsított uránium előállításában Oroszországról. A Guardiannek nyilatkozott az ukrán hadsereg új főparancsnoka. A Hamasz és a Palesztin Hatóság megállapodásáról, valamint Kamala Harris esélyeiről ír a Wall Street Journal. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.





Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-képviselője: Balog Zoltán miatt máig mérgezi a református egyházat a kegyelmi ügy

A mai napig mérhetetlen szomorúsággal követem, ami történik, de nem elsősorban az egyház miatt, hanem a bántalmazott gyerekek, a bántalmazott fiatalok, a bicskei otthon lakói miatt. Dühít, hogyan lehetett egy református püspök érintett – mondta a HVG-nek a lelkészből a Tisza Párt politikusává, európai parlamenti képviselőjévé választott Tarr Zoltán, az 1989-eshez hasonló egyházi rendszerváltást sürgetve a felekezetek körében.