Akikre a Fidesz büszke: a feminizmust és a melegjogokat is szemétbe dobná a Patriótákhoz átállt spanyol Vox

Évek óta több ponton is összefonódik a magyar kormánypárt és spanyol ideológiai kistestvére, a Vox. Így senkit nem ért meglepetésként, hogy a pártelnök, Santiago Abascal elsők között lépett be a Patrióták Európáért frakciójába az Európai Parlamentben. Az abortuszról, a nők elleni erőszakról és a melegjogokról képviselt nézeteik azonban az extrém szélsőjobboldalon is megállnák a helyüket.


Adatbányász

Sztojcsev Iván vagyok és szeretem a számokat. Elég rövidre fogott bemutatkozásom lehetne ez, de egész precíz. Unalmas számok szerintem igazából nincsenek, csak olyanok, amiket rosszul magyaráznak el – na, én ebben a hírlevélben jól próbálom őket elmagyarázni. 



Szuperolcsónak ígérték az idei olimpiát, nem sikerült – egy Budapest méretű város elbírhat egy rendezést?

Emlékeznek még arra, amikor Párizs megkapta a 2024-es olimpia rendezési jogát? A franciák azzal kampányoltak: a korábbiaknál jóval olcsóbb olimpiát szerveznek, hiszen már úgyis szinte minden készen áll. Aztán természetesen kiderült, hogy ez nem igaz, az eredeti terv dupláján is túl van már a költségvetés, az ígéret pedig, hogy majd olcsóbb olimpiákat szerveznek a jövőben, így a Budapesthez hasonló városoknak is lesz esélyük, továbbra is álomnak tűnik.



Para-Kovács Imre: Maroknyi ukrán, porlik, mint a…

Szerzőnk birtokába került a magyar kormány titkos ukrajnai béketerve, és nem is fél közzétenni azt az alábbiakban. Egyebek közt megtudhatjuk, hogy terv szerint „az orosz fennhatóság alá kerülő megyéket az oroszbarát új ukrán kormányzat lehetőleg mihamarabb foglalja népies műdalba”. De ez csak egy a számos különös javaslat közül. Vélemény.


Hillary Clinton véleménycikkben áll ki Kamala Harris mellett, szerinte az alelnök képes a győzelemre

A volt elnökjelölt Hillary Clinton a New York Timesban közölt kommentárt, melyben kijelenti, hazafias tett volt, hogy Joe Biden lemondott az elnökjelöltségről. A Wall Street Journal cikke szerint a nemzetközi politika feszülten figyeli, fenn tud-e maradni az USA vezette világrend. Továbbra is téma a nemzetközi lapokban, az EU hogyan lép fel Orbán Viktor diplomáciai "egotripje" után. A római Külügyi Intézet igazgatója szerint Giorgia Meloni kezdi kimutatni a foga fehérjét. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.




Zelenszkij egy húzással rákényszerítheti Magyarországot energiaügyben arra, amire az EU nem volt képes

Az ukrán elnöknek igen egyszerű lépéssel sikerült az, amivel az EU két éve hiába kísérletezik: rákényszerítheti Magyarországot, hogy máshonnan szerezzen be olajat, ne Oroszországtól. Így foglalja össze a hirtelen előállt különleges helyzet lényegét az az összeállítás, amelyet a szintén a Springer-konszernhez tartozó Politico készített, és amelyet a vezető német jobboldali lap, a Die Welt is átvett.


Tízéves Orbán tusványosi illiberálisozása

Kereken egy évtizede, hogy Tusnádfürdőn Orbán Viktor meghökkentő állítást tett: illiberális államnak ugyanis egészen addig senki nem kívánta nevezni az általa vezetett országot a nyugati kultúrkörben, hiszen a kifejezésnek rendkívül negatív értelme volt.




Kemény Lili: Ha valaki azt képzeli, hogy az az én hátam, és ott az ondó, ahhoz nekem semmi közöm

Az a tippünk, hogy kevés hazai könyvről esik majd annyi szó 2024-ben, mint Kemény Lili Nem című első regényéről. A sok szempontból is különös, határokat feszegető, vitára és továbbgondolásra késztető műről, a művészértelmiségi családban eltöltött gyerekkorról, szexualitásról és arról is beszélgettünk szerzővel, hogy miért nem volt megelégedve az egyetemfoglalással annak idején. Csatlós Hanna és Németh Róbert interjúja.


A befolyásolás eszközei – 7. rész: Attól, hogy kevés van belőle, a sütemény nem lesz jobb ízű

Milyen hatások alapján döntünk? Miért képesek egyesek meggyőzni bennünket, míg mások nem? Mi hat ránk, amikor engedünk egy reklám csábításának? Hogyan lehet rávenni az embereket, hogy olyan ügyeket támogassanak, amelyeket korábban eszük ágában sem volt? Robert B. Cialdini szociálpszichológus, a befolyásolás világhírű szakértője évtizedek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Kutatásai és gyakorlati tapasztalatai alapján foglalta össze a hatékony, etikus meggyőzés alapelveit és eszköztárát a Hatás című művében, amelynek bővített, átdolgozott kiadása az ismeretek frissítésén, az új kutatási eredmények bemutatásán túl rengeteg izgalmas, aktuális példával gazdagodott. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadványból eddig hat részt mutattunk be, ez a hetedik, a sorozatot lezáró fejezet.