Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok: "Érdemes magamat is beáldozni, mert nagyon jó érzés, ha nevetnek velem, rajtam "

Alsós korában fagyizni ment az osztállyal, aztán ott rájött valamire, ami azóta is fontos a számára. Hajnóczy Soma a bűvészettörténelem egyik legfiatalabb előadója, aki 2009 óta magáénak tudhatja a világbajnoki Grand Prix-t. A Dumaszínház rendszeres fellépője, társasjáték-mániás. Varázsolt hajléktalanoknak pénzt és ételt, januárban pedig elhatározta, hogy megmutatja, sorozatos árverezések révén 100 forint kiindulótőkéből is lehet házat venni. Úgy tűnik, működik: akciója már 8,5 milliónál tart. Portréinterjú.




Nemzetközi lapszemle: Lengyelország és a balti államok akár NATO-katonákat is küldenének Ukrajnába

A The Times szerzője szerint Volodimir Zelenszkíj tart attól, hogy Amerika megelégedne korlátozott ukrán területhódítással is. A Guardian vezércikke úgy fogalmaz, a migrációt kiváltó problémákat kellene megszüntetni. Az Egyesült Államoknak és Kínának csillapítania kell a két állam közti feszültséget, nehogy valami szörnyűség történjen. írja a Washington Post. Válogatás a világlapok cikkeiből.





Így lehetünk a leghatékonyabbak – 4. rész: Miből lehet stressz és kudarc?

Hogyan enyhítsünk a túlterheltségen a mindennapi stressz szorításában? Miért nem jó, ha egyszerre sok mindent igyekszünk fejben tartani? Hogyan akadályozhatjuk meg a kiégést? Miként segíti a kreativitást a rendszerezettség? David Allen, az elismert vezetési tanácsadó és coach új, inspiráló gondolatokat és gyakorlatokat tartalmazó könyvéből még alaposabban megismerhetjük a módszertan alapelveinek hátterét és filozófiáját – azt, hogyan szerezhetjük vissza az irányítást a mindennapjaink felett. A Bármire készen című könyvet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.


Duma Aktuál: Borkai visszatér

Borkai Zsolt volt győri polgármester az adás felvételekor még csak sejttette, azóta már be is jelentette, hogy indul a következő önkormányzati választásokon. Ceglédi Zoltán eljátszott a gondolattal, milyen lenne egy ideális kampány, pontosabban: kaNpány a szexbotrányba keveredett politikus számára, és meg is osztja velünk gondolatait. Egy biztos, különösebb takargatnivalója nincs Borkainak, már mindent láttunk.






Para-Kovács Imre: A nemzet fia

A kétségbeesett igyekezet, hogy Orbán Viktor bebizonyítsa a nyugati demokráciáknak, hogy vannak neki barátai akkor is, ha már egyetlen higiéniára valamit is adó európai politikus sem hajlandó szóba állni vele, odáig vezetett, hogy a legelvetemültebb politikai söpredékkel parolázik. Vélemény.


Elengedett embercsempészek: miről biztosította Pintér Sándor az osztrák belügyminisztert?

A francia kormány azt akarja, hogy Svédország Vilniusban teljes jogú NATO-tagként lehessen jelen. Tábornoki hiba miatt hallhatott meg több, mint száz orosz katona. Trump csalást kiált, de ezúttal bajban van. Az USA-ban 400 millió lőfegyver van magánkézben, a tulajdonosok között aránytalanul sok a fehér, republikánus férfi. Soros György fiát kóstolgatja a Fidesz-közeli sajtó. Válogatás a világlapok írásaiból.




Elpusztítja vagy gyógyítja majd az emberiséget a mesterséges intelligencia? – Interjú

Hatalmas változásokat hoz az egészségügyben a mesterséges intelligencia az elkövetkező néhány éveben, de vannak területek, köztük például az orvosi képalkotás, ahol már ma is komoly hatása van a napi gyakorlatra. A közeljövőben realitássá válhat a teljes MI alapú diagnosztika és a mindinkább személyre szabott terápia. Ahhoz azonban, hogy az MI valóban hatékony eszköze legyen az emberiségnek, és használata ne pusztító káoszba torkolljon, mihamarabb megfelelő szabályozásra van szükség. Maurovich Horvat Pál egyetemi tanárral, az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatójával készítettünk interjút.



Gálvölgyi 75 – Hivatásos rajongó: színházról szubjektíven Gálvölgyi Jánossal, 7. rész: A Körmendi

Emlékeznek Csehov Három nővérére Márkus Lászlóval, Haumann Péterrel és Körmendi Jánossal? Körmendi nemcsak főszereplője, hanem szerzője is volt minden idők talán legjobb magyar színházi paródiájának. Miként rontotta el a Kossuth-díjas művész Gálvölgyi poénjait, hogy kerültek rögtönzött magánszámok a színdarabokba, és létezik-e egészséges gonoszság?