Pápalátogatás anno: a pártállamnak éppúgy kellett, mint most az Orbán-rendszernek

A pártállam hívta meg, de már egy demokratikus országba érkezett II. János Pál pápa az első magyarországi látogatására 1991. augusztus 16-án. A nem mindennapi eseményből még a kommunista rezsim akart politikai hasznot húzni és azt a nemzetközi megítélésének javítására felhasználni, most pedig az Orbán-kormány teszi ezt Ferenc pápa érkezése kapcsán. Cikkünkben olvashatja a HVG korabeli cikkét is II. János Pál látogatásáról.



A második világháború óta nem látott fegyverkezési versenybe hajszolta Ázsiát a kínai fenyegetés

Egyre nő a Kína–Tajvan-feszültség, Peking elkerítene egy egész tengert, sűrűsödnek az észak-koreai rakétatesztek, így a délkelet-ázsiai-óceániai térség hadászati kiadásai meredeken ívelnek felfelé. Közben az USA intenzíven igyekszik megerősíteni régiós jelenlétét és kapcsolatait, a puskaporos levegő miatt pedig olyan államok is tárt karokkal várják, melyek korábban igyekeztek tisztes távolságot tartani tőle.


Németország aktivizálta magát a külpolitikában – a Scholz-féle Zeitenwende mérlege

Olaf Scholz német kancellár nem sokkal Oroszország Ukrajna elleni támadása után mondott beszéde történelmi fordulópont, meghirdetett jelszava, a Zeitenwende után semmi nem lesz ugyanolyan. A fogalom azóta is kulcsszerepet játszik a német politikában. Az Eurologus Berlinben járt, és civil szervezetekkel, szakértőkkel, hivatalnokokkal és politikusokkal is beszélt a német EU-politika változásairól.











„Egykor aranybánya volt ez a hely, ma már csak nosztalgiából maradok" – az utolsó kereskedők a Rákóczi úton

Itt volt az első közlekedési lámpa, az első aluljáró, az első éjjel-nappali csemegebolt, mára gyakorlatilag Budapest első olyan kereskedelmi útvonala, ahol megszűnhet a hagyományos kiskereskedelem. Az évtizedek óta pusztuló úton azonban még mindig akadnak olyan boltosok, akik a csökkenő forgalom ellenére is kitartanak. Miért maradtak, milyen jövőt tartogat számukra a környék, és ami a legfontosabb: mit lehet kezdeni egy hatsávos „autópályával" a város közepén, hogy visszatérjen rá az élet?







Szavak és tettek a magyar-amerikai viszonyban: ezt tanulhatta Orbán Kádártól

Egy időben kell támadni politikailag és folytatni a tárgyalásokat – ezt a vezérlőelvet követte a kádári külpolitika az Egyesült Államokkal szemben. A kettősséget Moszkva szorításában leginkább az 1980-as évekre finanszírozhatatlan gazdasági kényszer oldotta fel. Az Orbán-kormány hozzáállása Amerikához most az ukrajnai háború miatt változhat – fordított előjellel.