Nagy szem, nagy élvezet
Natalie Imbruglia, 11. csütörtök, 18.00, Nagyszínpad

Túlélte önmaga sikerét Natalie Imbruglia © sziget.hu

A Sydneyben született Natalie Imbruglia tinédzserként szerepet kapott a Neighbours című szappanoperában, majd elődjéhez, Kylie Minogue-hoz hasonlóan ő is úgy döntött, hogy inkább énekesnőként csinál karriert.

1996-ban Londonba utazott, ahol az RCA szerződés ajánlott neki, és a The Cure-os Phil Thornalley segítségével próbálta meghatározni saját hangzásvilágát. Egy évvel később megjelent első kislemeze Torn címmel: a szám 14 hétig szerepelt a slágerlisták első helyén.
Az énekesnő debütáló nagylemeze, a Left Of The Middle 1997-ben jött ki, és jó fogadtatásban részesült – közel 7 millió példány fogyott belőle világszerte. Imbruglia 2001-ben tért vissza White Lilies Island című lemezével, amelynek legemlékezetesebb dala a That Day volt. 2002-ben egy száma hallható volt a Stigmata című filmben, majd ő maga is feltűnt a filmvásznon Rowan Atkinson és John Malkovich mellett a Johnny Englishben.
Ezután újra csak eltűnt, majd a közel négy év kihagyás után idén tért vissza Counting Down The Days című albumával, melyről Shiver című száma szintén slágerlista vezető szerzeménynek bizonyult, de ugyanilyen kellemes nóta a Satisfied, a Slow Down, vagy a Come On Home.

Mélyen szántó gépek
Underworld, 11., csütörtök, 21. 30 Nagyszínpad

A techno gyermeteg nagy öregjei Underworld © sziget.hu

Karl Hyde és Rick Smith öreg harcosoknak számítanak az elektronikában. Akármilyen hajmeresztően is hangzik, de sok mai lemezlovas és producer még csak halovány gondolat volt szülei fejében, amikor már (1987 óta) együtt zenéltek Underworld név alatt.

Az első felállásban még langyos gitárpopot műveltek, de ez a formáció gyorsan bomlásnak indult, és csak Hyde és Smith maradt meg az eredeti alakulatból.
Aztán jött a kilencvenes évek, és az elektronika, ők pedig nem csak, hogy rátapadtak erre az új valamire, de össze is hozta őket a sors az akkor még csak 17 éves Darren Emersonnal, aki nagyon vágta, hogy mit kell kezdeni egy olyan stúdióban, amely fura gépekkel van tele. Bevették maguk közé harmadiknak, és megszületett az „igazi” Underworld. Technóból, house-ból és ambientből szőtt sötét tónusú zenéjükben már akkor is felfedezhettük a gitársoundot.
Az elkövetkező 10 év két zseniális (1994-ben a Dubnobasswithmyheadman, 1996-ban a Second Toughest In The Infants) és egy, az átlagosnál egy fokkal jobb lemezt, (1999-ben a Beaucoup Fish) hozott, majd zárásként egy koncertalbum és -DVD (Evereything Is Everything) került ki a műhelyükből.
2000-re Darren Emerson felnőtt, kiadót alapított (Underwater) és lekoccolt.
Smith és Hyde azonban folytatta, és 2002-ben az A Hundred Days Off című albumukkal nyugtatták meg az aggodalmaskodó rajongókat. Azóta viszont csönd és nyugalom van körülöttük.
A magyar közönség már úgy tíz éve várja, hogy egyszer megkönyörül rajtunk az elektronika istene, s felénk küldi a zenekart; nem sokkal az újvidéki Exit fesztivál után.
A lakosság túlnyomó többsége csak az 1996-os keltezésű Trainspotting óta van bizalommal az UW iránt. Bár az angol drogfilm húzóslágerén, a Born Slippy-n kívül valószínűleg nem tudnak több számot felsorolni tőlük, de ez legyen a legkisebb baj.  Mivel ősszel új UW-album várható, s a zenekar újra aktív. A régi slágerek mellett minden bizonnyal elhangzik majd a Szigeten egy-két új szerzemény is.