Az Abu-Dzabiba és Dubajba tartó egyes járatok esetében az eszkalálódó közel-keleti helyzet és az emiatt lezárt légterek miatt a Wizz Air hosszabb, alternatív útvonalakon repül. Ennek eredményeként a két emírségekbeli városba érkező és onnan induló egyes járatok esetében hosszabb menetidőre és közbenső repülőtéren történő tankolásra is lehet számítani – írja közleményében a Wizz Air.
A légitársaság közölte azt is, hogy nemzeti, nemzetközi, kormányzati és független biztonsági források segítségével továbbra is figyelemmel kíséri a régiót és elemzi a helyzetet, az üzemelését pedig ezeknek az információknak a birtokában szervezi meg.
A Wizz Air korábban már jelezte, hogy június 20-ig felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammánba irányuló járatokat, és átirányítja az összes olyan járatát, amely az érintett légterek felett repülne.
Izrael péntek hajnalban kezdett légoffenzívát Irán ellen. A több hullámban végrehajtott légicsapások nem csak a nukleáris fejlesztéseket folytató célpontokat érték, hanem a légvédelmet, illetve a rakétatámaszpontokat is. Teherán kemény választ ígért és bár az izraeli légvédelem a legtöbb drónt és rakétát ártalmatlanította, szombat hajnalban már több tucatnyian megsérültek.
A konfliktusról a percről percre frissülő hírfolyamunkat itt lehet követni.