Amikor Erik H. Erikson amerikai pszichológus 1950-es években megfogalmazott pszichoszociális fejlődéselméletéről olvastam, nagyon megfogott az alapgondolat, miszerint modellje az életen át tartó fejlődést tartotta szem előtt. Erikson nyolc különböző életkori szakaszt vázolt fel (lásd az infografikát). Az egyes szakaszokban mindig új kihívásokkal szembesülünk az életünk során, vagyis minden életkori intervallumhoz köthető fejlődési krízis. Ha sikeresen megküzdünk az egyes szakaszok kihívásaival, növekszik az énerőnk, fejlődik a személyiségünk, és minden esélyünk megvan arra, hogy a következő életkori szakasz feladataira fordítsuk az energiáinkat.

Ellenkező esetben a korábbi szakaszok megoldatlan problémái sok nehézséget okozhatnak később. Elképzelhetjük, hogy egy gyereknek, aki gyenge teljesítményt nyújt áltanos iskolai tanulmányai során, netán ezért még az osztálytársai ki is csúfolják, serdülőként milyen nehéz lesz megtalálnia a saját identitását, és leküzdenie kisebbrendűségi érzését. Igaz, a családi környezet, vagy más területen – sportban, művészetben – nyújtott teljesítmények megadhatják a siker élményét és kompenzálhatják a negatív tapasztalatokat. Másik példa: idősebb korban, amikor már kevésbé érezzük magunkat produktívnak, könnyen erőt vehet rajtunk a kétségbeesés, pedig ennek az életszakasznak a nagy fejlődési lehetősége olyan teljesség megélése, ahová a korábbi életszakaszok kihívásaival sikeresen megküzdve juthatunk el, és gyümölcse nem más, mint a bölcsesség.

Mit akar a lelkünk?

Az életen át tartó fejlődés nemcsak Eriksonnál, de Carl Gustav Jung svájci pszichiáter munkásságában is megjelenik. Ő a személyiség kibontakozását az úgynevezett individuáció folyamata révén képzelte el. Ez a folyamat részben a személyiségünk árnyékos (tudattalan) aspektusainak tudatosításával valósulhat meg, szorosabb kapcsolatba kerülve mélyebb önvalónkkal, a személyiségünk központjával, amit Jung mély énnek (Selbstnek) nevezett. Ugyanakkor minőségi különbséget látott az élet első és második felének lelkisége között. Richard Rohr amerikai lelkiségi író Jung gondolatai alapján ezt úgy fogalmazta meg 2011-ben, hogy az életünk első felében az a feladatunk, hogy erős „tárolóedényt” vagyis önazonosságot építsünk, a második felében pedig, hogy megtaláljuk azt a tartalmat, amellyel a tárolóedényünket megtöltjük.

Az élet első felében megszilárdítjuk az önazonosságunkat, megteremtjük az otthonunkat, kialakítjuk a kapcsolatainkat, a barátságainkat, a közösségünket, azaz megfelelő alapot építünk az életünknek. Az életünk második felében meg kell találnunk a feladatunkat, a rendeltetésünket, vagyis fel kell tennünk a kérdést: mit akar a lelkünk. Nem a szüleink, nem az egónk és nem is a környezetünk, hanem valóban a lelkünk. Ha képesek vagyunk megtalálni a lényünk legmélyéről érkező választ erre a kérdésre, azzal új fejlődési irányt indíthatunk el életünk második felében.

Harmat László pszichológus cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, augusztus 18-án megjelent számában olvasható, mely a kreativitással, tehetséggondozással, önmegvalósítással, az izgalmassá tehető párkapcsolatokkal, a sokoldalú családi élettel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!