NN Biztosító
NN Biztosító

Végre itt a szünidő—míg kamasz gyermekeink eufórikus állapotban tervezik nyári programjaikat, álmodoznak a rájuk váró kalandokról, utazásokról, addig nekünk, szülőknek, fejtörést okozhat, hogy miképpen gondoskodjunk tizenéves gyermekeink biztonságáról a nyári hónapokban is.

Elengedjem-e, vagy sem? Vajon elég felnőtt már ahhoz, hogy tudjon egyedül is vigyázni magára? Sikerült-e őt felkészíteni minden eshetőségre, veszélyes helyzetre? És mi lesz akkor, ha mégis megtörténik a baj? Jogos kérdések ezek, hisz bármennyire is bízunk gyermekünkben, tudjuk, hogy a nyár hevében bizony megeshetnek balesetek—ezt bizonyítják a számok is: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint minden harmadik gyerekbaleset nyáron történik. Be kell látnunk, hogy bármennyire is szeretnénk, nem járhatunk örökké gyerekeink nyomában, nem vigyázhatjuk minden lépésüket. Viszont egy-egy jól időzített, mélyebb beszélgetéssel nagyon sok olyan helyzetre felhívhatjuk a serdülők figyelmét, amikben maguktól talán meg sem látták volna a potenciális veszélyforrást.

Bárkivel megtörténhet

Mindenekelőtt tudatosítsuk a gyerekekben, hogy balesetek nem csak a hírekben léteznek: bárki—tehát ő és legközelebbi barátai is—ki lehet téve veszélyeknek. Bármelyiküket érhetik kisebb-nagyobb sérülések, közlekedési balesetek, esetleg életveszélyes helyzetbe is kerülhetnek. Továbbá tisztában kell lenniük azzal is, hogy milyen szituációkat igyekezzenek tudatosan elkerülni, illetve azok ellen hogyan tudnak védekezni. És végül, ha mégis megtörténik a baj, akkor hogyan és kitől kérhetik a leghatékonyabb segítséget.

Sportolás, aktív pihenés

Minden sportnak, aktív szabadidős tevékenységnek két alapvetése van: ismerni kell az adott tevékenységre vonatkozó baleset-megelőzési előírásokat, illetve azt is, hogy ezekre pontosan miért is van szükség. Ha gyermekünk például szívesen tölti idejét biciklizéssel a nyári hónapokban, akkor ne csak azt kérdezzük meg tőle, hogy tisztában van-e a KRESZ szabályaival, hanem azt is, hogy rendszeresen ellenőrzi-e a kerékpárja állapotát, vagy hogy tudja-e, mikor kötelező a láthatósági mellény használata.

Nyári táborok

Mielőtt elengedjük kamasz gyerekünket a régen várt nyári táborba, próbáljunk meg tőle minél több információt megtudni az eseményről. Mindenképpen nézzünk utána és beszélgessünk el gyermekünkkel is arról, hogy kik lesznek a táboroztatók. Tudjuk meg, hogy lesz-e a táborban olyan szakember, aki szakszerű elsősegélyben tudja részesíteni a résztvevőket a nap bármely szakában, és hogy a helyszín és a programok valóban megfelelnek-e az adott korcsoport igényeinek.

Tűz és víz

Legyen szó táborokról, vagy baráti társasággal töltött kirándulásokról, a víz melletti szabadidős programok követelik meg a legnagyobb odafigyelést és óvatosságot. Ha itt baj van, akkor nagy baj van, így fontos, hogy gyermekünk széleskörű ismerettel rendelkezzen a vizes balesetekkel kapcsolatban. Először is tudatosítsuk a kamaszban: a “Tudok úszni, nem lehet semmi gond” hozzáállás sajnos a legrosszabb, hisz a fulladásos balesetek legtöbbjéhez a képességek túlbecsüléséből eredő elővigyázatlanság vezet. Veszélyesség szempontjából hasonló a helyzet az égési sérülésekkel: életre szóló égési nyomokat szerezhetnek gyermekeink akár egy tábortűz vagy szalonnasütés alkalmával is.

Fesztiválok, bulik

Természetesen, egy kamasz számára a nyár nem lehet igazi egy-egy jó buli vagy zenei fesztivál nélkül. Ugyanakkor, senki előtt nem titok, hogy pont ezeken az eseményeken vannak kitéve a legtöbb veszélyforrásnak: hangos zene, emelkedett hangulat, rengeteg bulizó fiatal sokszor szülői- vagy felnőtt felügyelete nélkül. A drog- és alkoholfogyasztás kockázata mellett érdemes azt is számításba vennünk, hogy az önfeledt szórakozás közben az egyébként érett gondolkodású, megbízható fiatalok is felelőtlenebbül reagálhatnak bizonyos szituációkra, mint ahogy azt egy normális élethelyzetben tennék. Ezt elkerülendő, mindig beszélgessünk el velük az esetleges veszélyforrásokról, valamint azok megoldásáról: mit tesznek, ha egy társuk rosszul lesz, hova fordulnak, ha valamelyikük sérülést szenved?

Hogyan tovább, ha mégis megtörténik a baj?

Szülőként bizony erre az esetre is fel kell készülnünk. Gondoljuk át, hogy gyermekünk esetleges kórházi ápolása vagy rehabilitációja milyen pénzügyi megterhelést jelenthet családunk számára, és az hogyan befolyásolhatja mindennapi életünket. Hogy ne érjen minket meglepetés—és főleg nem várt anyagi kiesés– érdemes külön balesetbiztosítást kötni szeretteink részére, vagy akár saját, meglévő balesetbiztosításunkba bevonni családtagjainkat is. Így egy kis előrelátással és minimális összeg ráfordításával gondoskodhatunk arról, hogy gyermekünk minden anyagi és egészségügyi segítséget megkapjon a mihamarabbi gyógyuláshoz. A gyors felépülés számít, hiszen a vakáció még csak most kezdődött, kár lenne, ha gyerekünk egy baleset miatt nem tudná a nyár nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználni!

NN Baleseti felépülés biztosítás

Ha bekövetkezett a baj, akkor egy jól kiválasztott balesetbiztosítási konstrukció kellően hatékony védelmet jelenthet, hiszen segítségével fedezhető a gyógyulás, illetve utókezelés költségei is. A pénzügyi szolgáltatáson túl egy jól kiválasztott biztosítás kézzelfogható segítséget is nyújt baleseti asszisztencia-szolgáltatásokon keresztül. Az NN Baleseti felépülés biztosítás segítségével Ön anyagi biztonságban tudhatja saját magát és szeretteit, így az egy évesnél idősebb és 18 évesnél fiatalabb gyermekeit is.



Az oldalon elhelyezett tartalom az NN Biztosító megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.