Csak készpénzt használ? Akkor van, amire biztos nem gondolt még
Vitathatatlan, hogy egyre népszerűbb az okoseszközökkel történő fizetés, vagyis az, amikor vásárláskor nem a plasztik bankkártyánkat használjuk, hanem a mobilunkat vagy az okosóránkat. Szetnics László, a Mastercard digitális megoldásokért felelős igazgatója interjúnkban többek között arról beszél, mik a digitális fizetés előnyei, és mennyire egyszerű azt az okoseszközökre varázsolni.
Ma már teljesen természetes, hogy plasztik kártya nélkül, a mobilunkkal vagy az okosóránkkal is fizethetünk szinte bárhol. Magyarországon a POS-terminálok 95 százaléka támogatja az érintésmentes fizetést. A felhasználók milyen arányban használják ki, hogy az okoseszközeikkel is fizethetnek?
Úgy látjuk, dinamikusan nő azok száma, akik élnek azzal a lehetőséggel, hogy a mobiljukkal vagy az okosórájukkal fizessenek, és ezt a számok is bizonyítják: 2024 második negyedévében már minden negyedik bankkártya be volt regisztrálva valamilyen mobiltárcába, és több mint 120 millió tranzakció ment végbe valamilyen okoseszköz segítségével.
Mióta érhetőek el a hasonló lehetőségek világszerte, illetve Magyarországon?
A digitális fizetés nagyjából 50 éve érhető el, Magyarországra az érintésmentes fizetést a Mastercard hozta el 2009-ben. Az okoseszközös érintésmentes fizetés úgy kezdődött, hogy a nagy mobilszolgáltatókkal egy tesztprogramot hoztunk létre, de az első kereskedelmileg is bevezetett szolgáltatás a Gránit Bank saját mobiltárcája volt 2016-ban. A kereskedelmi bankok fokozatosan saját tárcákat vezettek be, majd jött az Apple, illetve a Google Pay, amelyek szintén saját tárcát hoztak létre a felhasználóiknak.
Kell-e valamilyen különleges bankkártya ahhoz, hogy azzal érintésmentesen, illetve okostelefon vagy mobil segítségével tudjunk fizetni?
Valójában nem, a magyar bankok által kibocsátott kártyák túlnyomó többsége ma már alkalmas érintésmentes fizetésre. Ezekben egy kis antenna van, és azzal lehet egy NFC-s protokoll segítségével kommunikálni a kártyaolvasóval anélkül, hogy hozzáérintenénk. A régi, mágnescsíkos kártyák, amelyek nem képesek erre a technológiára, már kezdenek kifutni.
Sokan gyanakodva állnak az érintésmentes fizetéshez. A gyanakvás egyik oka, hogy a közösségi médiában időnként előkerült az az egyébként lényegében megcáfolt legenda, hogy az érintős kártyákról, eszközökről a felhasználók tudta nélkül vehetik le a pénzt, akár a tömegközlekedésen is. Mivel lehet megnyugtatni a kétkedőket?
Az, hogy ilyen egyszerűen le lehetne venni pénzt, gyakori és régi tévhit, ami teljesen alaptalan. Azt tudni kell, hogy az NFC-s fizetés csak akkor működik, ha a felhasználó valamilyen biometrikus azonosítással vagy PIN-kóddal hitelesíti a tranzakciót. Ráadásul a modern NFC-s rendszerek csak néhány centiméteres hatótávolságban működnek, így tényleg nem lehet ezeket egyszerűen kijátszani.
Sokaknál az is gyakori visszatartó erő, hogy túl bonyolultnak vélik beállítani az okoseszközükön. Nekik milyen praktikákat ajánl?
Amellett, hogy a technológia biztonságos, egyszerűen, pár lépésben regisztrálható be egy kártya mobilba vagy okosórába. Az idősebb, az okoseszközök tekintetében kevésbé jártas generációnak sem okozhat nehézséget. Akinek mégis túl bonyolultnak tűnik az okoseszköz beállítása fizetési funkcióra, annak ajánlani tudom a Mastercard oldalát, ahol számos tájékoztató elérhető. A legjobb talán az, ha saját mobilbank-alkalmazásunkban kezdjük a folyamatot, mert ott a bank felajánlja, hogy beteszi a bankkártyánkat az alkalmazásba. Ez a módszer nagyon népszerű, mert egy gombnyomással, a saját bankunk applikációján keresztül történik a folyamat.
Hogyan foglalná össze az okoseszközzel való fizetés előnyeit?
A mobiltelefon, és az okosóra mindig kéznél van. Sportoláskor, vásárláskor, szórakozáskor sokkal praktikusabb az okoseszköz használata fizetés alkalmával, utazáskor pedig pláne nagy biztonságot jelent: nem kell aggódnunk, hogy egy idegen helyen ellopják, elveszítjük a kártyánkat, vagy éppen a nálunk tartott készpénzt. Az okosórák használata egyébként nagyon dinamikusan növekszik. Azt tudom mondani, hogy a kártyabirtokosok ne féljenek az újdonságtól, hanem szívesen alkalmazzák azt.
Van lényegi különbség aközött, hogy valaki a kártyájával, a telefonjával vagy az okosórájával fizet?
Ha az óránkkal vagy a mobilunkkal fizetünk, ugyanolyan tranzakciót hajtunk végre, mintha a plasztik bankkártyánkkal fizetnénk. A tranzakciók során azonban nem kártyaadatok “utaznak”, hanem tokenek, amelyek biztonságosabbá teszik a technológiát. A módszert, amivel a plasztik kártya adatait beletesszük a mobilunkba, ezért is nevezzük tokenizációnak.
Magyarországon még mindig sokan használnak készpénzt, mert így érzik biztonságban a pénzüket. Őket mivel lehet megnyugtatni, illetve meggyőzni a digitális lehetőségek használatáról?
Azt érdemes kiemelni, hogy a digitális fizetési lehetőségek a tokenizációval nehezen alkalmasak csalásra, míg a pénztárcánkat könnyen elveszíthetjük. Utóbbi esetnél szinte lehetetlen megtalálni az elveszett, netán ellopott pénzünket, míg a digitális fizetés ennél jóval biztonságosabb. Ha a mobiltelefonunkat lopják el, azt a tettesnek fel kell oldania, és fizetés előtt azonosítania kell magát a felhasználónak. A telefon lehet, hogy elveszik, de a telefon tulajdonosának pénze nem, mert nem tudnak fizetni vele az illetéktelenek.
Az érintésmentes fizetés technológiája hova tud még fejlődni? A nemzetközi trendeket látva hogyan alakul a digitális fizetési megoldások használata világszerte és Magyarországon?
Az biztos, hogy a digitális fizetési megoldások világszerte egyre népszerűbbek lesznek. Ha csak a hazai adatokat nézzük, akkor a Magyar Nemzeti Bank statisztikájából is ez tűnik ki: itthon 600 ezerrel, nagyjából 2,6 millióra nőtt az okoseszközökbe regisztrált kártyák száma az elmúlt egy évben. Az is látszik, hogy nemcsak beregisztrálják a felhasználók a kártyákat, hanem használják is azokat a mindennapokban. Idén a tranzakciók összértéke átlépte a 4 ezer milliárd forintot. A mobiltárca a 18 és 29 év közötti korosztálynál a legnépszerűbb, de a kicsit idősebbek is használják, míg az 50-60-as korosztály inkább a klasszikus plasztik kártyát részesíti előnyben.
Várható-e a fizikai kártyák eltűnése, és tisztán digitális megoldások megjelenése? Eljön-e a plasztik kártya nélküli világ?
Az összes fizikai bankkártya a közeljövőben biztos nem tűnik el, de bizonyos típus igen: a mágnescsíkos kártyák kora lejárt. A Mastercard volt a piacon az első szereplő, aki elkezdte ezt fokozatosan kivezetni és lecserélni, a cél, hogy 2033-ra egyetlen kártyán se legyen mágnescsík. A trend az, hogy a kártyák egyre korszerűbbek lesznek, de a fizikai kártyák teljes eltűnését nem lehet egyértelműen előrevetíteni. Az okoseszközös fizetések biztonságosak és kényelmesebbek is, így biztos, hogy azok egyre nagyobb teret nyernek. Véleményem szerint azonban jó darabig nem jön el a fizikai kártya nélküli világ, mert mindig lesz egy olyan réteg, aki igényli majd a plasztikot.
A tartalom a Mastercard megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.