AFP / APA / Georg Hochmuth

HVG: Több mint 30 éve, az első Magyar Nagydíjon ünnepelte a 100. futamrészvételét, de végül a versenyen nem sikerült célba érnie. Emlékszik még arra, hogy miért nem sikerült?

Alain Prost: Műszaki hiba miatt adtam fel azt a versenyt, de vigasztalt, hogy az év végén viszont megnyertem a világbajnokságot. Ötvenegy futamgyőzelmet szereztem a Forma–1-ben, mindig jól mentem a Hungaroringen is, csak valahogy mindig el voltam átkozva. A Magyar Nagydíj azon kevés versenyek egyike, amit sosem tudtam megnyerni. Például 1988-ban, amikor Ayrton Sennával csatáztam a világbajnoki címért: ha az a bizonyos előzés sikerül, most ötszörös világbajnok lehetnék.

Persze nincs sok értelme a „mi lett volna, ha...” kezdetű mondatoknak, de emlékszem arra, mennyire kevésen múlott. Csak a negyedik sorból rajtoltam, Ayrton pedig a pole pozícióból, de az én autóm versenyre volt beállítva, és sokkal gyorsabb voltam nála. Akkoriban csak egy előzési pont létezett ezen a pályán: a célegyenes végén. Tudtam, az egyetlen esélyem az, ha jobban gyorsítok ki az utolsó kanyarból, akkor az egyenesben megfogom őt. Így is tettem, de a gumik addigra tele voltak törmelékkel, ezért féktávon visszaelőzött, és végül a második lettem. Azért volt ez akkor bosszantó, mert a 88-as szezon végül így az ő javára zárult 8:7-es győzelmi aránnyal, de ha én nyertem volna a Hungaroringen, akkor fordított lett volna ez a sorrend.

HVG: A Professzor becenevet a precíz vezetési stílusa mellett azért is aggatták önre, mert képes volt verseny közben is higgadtan használni a fejét. Kiszámolta például, hogy mennyire nyomhatja a gázpedált ahhoz, hogy ne fogyjon ki az üzemanyag a cél előtt. Mintha a  mai Forma–1-ben ez a  „látni a pályán” képesség még fontosabbá vált volna a sikerhez. Mi erről a véleménye?

A. P.: A nyolcvanas évek közepén gyerekcipőben járt még a számítógépes technika, a telemetriát sem alkalmazták még az F1-ben. Ezért fordulhatott elő többször is, hogy a fedélzeti számítógép már rég nulla benzint mutatott, amikor még mindig mentem, sőt nemegyszer nyertem is látszólag üres tankkal. Mindig arra törekedtem, hogy a mérnökökkel együtt megtaláljuk az autó optimális beállítását, ami csak kismértékben koptatja a gumikat. Abban a korban, amikor a műszaki hibák, defektek még rendszeresek voltak, ez gyakran kifizetődött. Hogy ez fontos-e a mai F1-ben? Aki tud bánni az autóval, be tudja osztani az erejét, nem gyilkolja a gumikat, az mindig előnyben lesz azokkal szemben, akik ész nélkül vezetnek.

HVG: A Forma–1 változik, mássá válik amiatt is, hogy a közösségi média minden eddiginél közelebb hozza a sztárpilótákat a rajongókhoz. Egyértelmű-e, hogy segíti, vagy inkább hátráltatja mindez a sportág fejlődését?

A. P.: Az biztosan jó, hogy a rajongók sokkal gyorsabban értesülhetnek az eseményekről, mint az én időmben, sőt az internet, a Facebook és a többi alkalmazás segítségével akár bele is szólhatnak bizonyos dolgokba, például az új szabályozási keretek kialakításába. Nem kell ezen csodálkozni: az interaktivitás megkerülhetetlen a XXI. században, más sportágakban is alkalmazzák. Ugyanakkor szerintem az nem feltétlenül jó, hogy a Twitteren és más közösségi oldalakon a rajongók azonnal ítéletet mondanak egy-egy vitatott, vitatható esetről, mint tették azt Vettel és Hamilton azerbajdzsáni ütközése vagy legutóbb Bottas osztrák bombarajtja után. Természetesen elfogadom, hogy mindenkinek lehet véleménye, de azért annak is erősen híve vagyok, hogy a döntést jobb szakemberekre bízni.

HVG: Most, hogy a gyári Renault istállójának tanácsadója, ismét a Forma–1 központi vérkeringésébe került. A csapat a folyamatos építkezés fázisában van, és keresi az utat vissza a csúcsra. Minden idejét leköti ez a munka?

AFP / DPPI / Clement Luck

A. P.: Á, nem. Az igaz, hogy a Renault F1-es tanácsadója vagyok, de nagyon érdekel az elektromos autók fejlesztése, ezért ha csak tehetem, ott vagyok a Formula-e-futamokon is. Mert én tényleg elhiszem, hogy az autózás jövője az elektromos hajtásban rejlik, és az, hogy a Renault nagyon komoly emberi és anyagi forrásokat fordít e területen a kutatás-fejlesztésre, külön is fontos számomra.
De az autóversenyzésen kívül sokat kerékpározom, és a saját fejlesztésű versenybringámon dolgozom. Augusztusban Franciaországban, Albi városában rendezik meg az UCI kerékpáros-világbajnokságot, és az esemény nagykövetének engem kértek fel. Hatvankét évesen is aktív vagyok – jobb formában érzem magam, mint valaha!

(*Az interjú elsőként a HVG 29. számában jelent meg.)