szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A délkelet-ázsiai rezsimben persze ettől még nem arról szól az élet, hogy négyévente új autót vegyenek a polgártársak. Pedig már két márkából is választhatnának.

Ahogyan a régi kommunista blokkban korábban, itt is az egy az ország, egy a márka elvet vallották eddig. Volt is egy autómárkája az országnak a Phejnanban működő Pyeonghwa Motors, amely gyártott ugyan járműveket, de még így is összesen 250 ezer autó járta az utakat, amelyből 25 ezer egyáltalán a személygépkocsi.

Viszont úgy tűnik, változtatni akarnak a helyzeten, mert elindult egy új márka, a Naenara, amelynek a neve magyarul „országom”. A márka nem is aprózza el, hanem egyből teljes palettát kínál. A Naenara egy limuzinnal, két SUV-val, egy platós kisteherrel és két kisbusszal támad. (Érdekesség, hogy a Google szerint ez a név egyben az ország kormányzata által használt internetböngészőnek a neve is volt korábban.)

A motorválaszték négyhengeres benzineseket jelent 75-109 lóerő közötti teljesítményekkel, 180 km/h-s csúcssebességgel a legerősebb változat esetén. Alapfelszereltség a légkondicionáló és villanyablak.

Észak-Korea vett 1000 darab Volvót Svédországtól, aztán "elfelejtette" kifizetni azt

Eddig csak városi legendaként tartották számon, hogy Észak-Korea "elfelejtett" kifizetni 1000 Volvót a svédeknek, nemrég azonban a svédek hivatalosan is megerősítették a hírt.

A másik márka Pyeonghwa Motors – amelynek neve béke – szintén érdekes szerzet, mert az 1999-ben alapított márka Zunma nevű autója leginkább egy Mercedes-koppintás, és a többi modell is valahonnan ismerős.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!