A nemrégiben debütált japán kisautó aktív biztonsági megoldásain a jelek szerint bőven lehetne mit javítani.
hvg.hu
A Suzuki 1970-ben dobta piacra a legkisebb terepjárók között hadrendbe állított Jimnyt, melyből 1981-ben mutatkozott be a második generációs változat, és amelynek 1998-ban érkezett harmadik generációja egészen a közelmúltig kapható volt. És így mutat a vadonatúj negyedik generációs modell:
Suzuki
Az új Jimnyt máris összetörték, de szerencsére nem közúton, hanem az Euro NCAP töréstesztjeiben. Az eredmény sajnos nem túl jó, ugyanis a miniterepjáró a maximálisan megszerezhető ötből mindössze hármat zsebelt be.
Az 1 tonnánál alig nehezebb 3-ajtós Jimny felnőtt-, illetve gyermekutas-védelmét 73, illetve 84 százalékra értékelték a szakemberek. Gyalogosvédelemben 52 százalékos eredményt ért el az autó, aktív biztonsági segédrendszereit pedig mindössze 50 százalékra értékelték az Euro NCAP töréstesztek során.
Összehasonlításképp, a nemrégiben kijött Ford Focus úgy kapott 5 csillagot, hogy az említett kategóriákban 72-87 százalékos eredményt ért el, az ugyancsak 5 csillagos új A6-os Audi pedig 76-93 százalékos eredményt produkált.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.