A
Kia 2013-ban mutatta be a második generációs Soult, melynek utódja a mostani
Los Angeles-i Autószalonon mutatkozott be. Az elődjénél 6 centiméterrel hosszabb új
Soul háromféle kivitelben készül, a GT-Line, X-Line és EV változatok elsősorban eltérő frontrészük kapcsán különböztethetők meg egymástól.
A 4 centiméterrel hosszabb tengelytávú Kia Soul az USA-ban egy 147 lóerős, 2 literes szívó benzinmotorral, illetve egy 201 lóerős, 1,6 literes turbós benzines egységgel debütált, de ezeknél érdekesebb az EV kivitelben található tisztán elektromos hajtáslánc. Utóbbi modell 204 lóerős teljesítménnyel, illetve 395 Nm-es nyomatékkal rendelkezik, az akkumulátora pedig 64 kWh kapacitású.
Összehasonlításképp, a 2015-ben kijött előd még csak 110 lóerős, illetve 285 Nm nyomatékú, a telepe pedig 27 kWh kapacitással bír. Ez a modell 11,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 145 km/h.
A gyártó egyelőre nem közölt hivatalos hatótávolság-adatot, mindenesetre korábbi kiszivárgások, illetve a hasonló teleppel szerelt Kia Niro EV alapján mintegy 480 kilométeres WLTP hatótávolságra lehet számítani. Az egyelőre ismeretlen árú Kia Soul európai debütálására várhatóan a márciusi Genfi Autószalonon kerül majd sor.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.