Videó: Unatkozó milliárdosok sárban raliznak a szuperritka Ferrarival
A közel ezer lóerős olasz sportkocsit nem pont ilyen felhasználási körülményekre találták ki.
hvg.hu
A Ferrari 2013-ban dobta piacra eddigi legkomolyabb hiperautóját, a LaFerrarit, melyből mindössze 500 normál-, illetve 210 nyitható tetejű változat készült. Az alig 1,11 méter magas sportkocsi mozgatásáról egy villanymotorral kiegészített 6,3 literes V12-es benzinmotor gondoskodik, a hibrid rendszer összteljesítménye 963 lóerő.
A LaFerrari hivatalos listaára mintegy 600 millió forint volt, mostanság azonban már 2-3 milliárd forint ellenében cserélnek gazdát ezek az autók.
Ezért is furcsa, hogy egyesek abszolút nem kímélik ezeket a nagyon ritka és szuperdrága sportkocsikat, és unaloműzésként sáros körülmények mellett pörögnek velük. Mint ahogy az az alábbi videóban is látható:
A kávécserjéket ellenállóbbá lehet tenni a közelgő, még durvább hőségeknek és szárazságoknak, de ez a folyamat két évtizedet is felölelhet. Ellátogattunk egy kutatólaborba, ahol a klímaálló kávécserjék készülnek.