Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A pár férfi tagja a helyszínen belehalt sérüléseibe. A sofőr nem állt meg segíteni, továbbhajtott.
Január elsején hajnalban cserbenhagyásos gázolás történt a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán, ahol két embert ütött el egy ittas férfi autójával, aki ezután megállás nélkül továbbhajtott. A pár férfi tagja a helyszínen életét vesztette.
A Blikk most új részleteket közölt a balesettel kapcsolatban. Azt írták: a 29 éves Gábor és a 26 éves Dóra együtt sétáltak hazafelé a szilveszteri mulatságból. A fiatal helybéli pár éppen a kereszteződésen áthaladva egy mellékutcába tartott, már 2-3 méterre voltak az úttesttől, amikor a jeges úton megcsúszott autó mindkettőjüket elütötte.
A férfi 15 métert repült az ütközés következtében.
A napilap szerint a balesethez Gábor bátyját riasztották, aki mentősként szolgálatban volt aznap este. Egy ember azt mondta a Blikknek, hogy amikor a mentősök meglátták, ki az áldozat, a testvért nem akarták közel engedni hozzá. A mentős csak utána szembesült vele, hogy az öccse az, aki meghalt a balesetben.
A vétkes sofőr egy 28 éves öttömösi férfi, aki egy pillanatra sem állt meg. A baleset helyszínétől két kilométerre állították meg a járőrök az összetört szélvédő miatt. Ekkor derült ki az is, hogy ittas volt.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.