Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Mostantól nagyobb távolságokat lehet megtenni az amerikai gyártó villanyautóival.
A Tesla időről időre frissíteni szokta különböző típusait, így volt ez idén nyár elején is, amikor a Model S 100 kWh-s akkumulátorral szerelt Long Range Plus kivitelének EPA-szabvány szerinti hatótávját 647 kilométerre növelték. És most az amerikai cég többi modelljének is megnőtt a hatótávolsága.
A Model S Performance-szal az eddigi 560 helyett immár 623 kilométert lehet megtenni egy töltéssel, ami mintegy 11,2 százalékos növekedést jelent.
A kistestvér Model 3 esetében kiviteltől függően 21–50 kilométeres, illetve 5,2–9,6 százalékos növekedést könyvelhetnek el a tulajdonosok, melynek köszönhetően a típus hatótávja immár 402–518 kilométer.
A hétszemélyes Model X hatótávolsága 491–565 kilométerre nőtt, ami 5,7–11,8 százalékos javulásról tesz tanúbizonyságot.
A legújabb Tesla, a Model Y esetében 3,2–4,1 százalékkal nőtt a hatótáv, ami ily módon kiviteltől függően 488–525 kilométer.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.