Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Hungaroring Sport Zrt. tervei szerint augusztusban már megoldható lesz a hagyományos futamrendezés.
Száz nappal a 36. Formula-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a Hungaroring Sport Zrt. bejelentette, hogy nézők előtt tervezi megrendezni a versenyhétvégét. A közlemény szerint a július 30. és augusztus 1. között majd érvényben lévő járványügyi óvintézkedések figyelembevétele mellett tartják majd a futamot.
„A jegyértékesítés folyamatban van, és abban bízunk, hogy a pandémia miatt kialakult helyzet augusztusig javul, így a pályán köszönthetjük a drukkereket, hasonlóan a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseihez” – idézte a közlemény a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Gyulay Zsolt hozzátette: kapcsolatban vannak az összes illetékes hatósággal, és az aktuálisan érvényes szabályok és előírások teljes mértékű betartása mellett fogják lebonyolítani a F1-es Magyar Nagydíjat.
„Mindenkit arra biztatunk, hogy regisztráljon a vakcinára és oltassa be magát, nehogy emiatt maradjon le az idei F1-es fesztiválról a Hungaroringen” – mondta Gyulay Zsolt, aki kitért arra is, hogy a Mogyoródra utazó nézők 70-80 százaléka külföldről érkezik, és a verseny idején majd hatályban lévő utazási előírások lesznek rájuk érvényesek.
„Bizakodók vagyunk, hogy addigra nem lesznek problémák, de ha bármi történik, akkor a tavalyi esztendőhöz hasonlóan visszatérítjük az előzetesen megváltott belépők árát” – jelentette ki az elnök-vezérigazgató.
Úgy tűnik, a legnagyobb nyári sporteseményeket nézők előtt tartják majd Magyarországon, telt házasra tervezik ugyanis a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti meccseit is. A budapesti Billie Jean King Kupa megrendezését azonban nem vállalta a Tenisz Szövetség, szerintük nem lehetne biztonságosan megtartani.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.