Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Volkswagen Polo Edition 50 egy gazdagon felszerelt limitált szériás születésnapi modell.
A Volkswagen 1975 március elején kezdte meg vadonatúj kisautója, a Polo Wolfsburgban történő sorozatgyártását, majd pedig néhány nappal később a Genfi Autószalonon hivatalosan is leleplezte az 1974-ben debütált Audi 50 olcsóbb testvérmodelljének tekinthető háromajtós típust, melynek első példányait májusban vehették át a vásárlók.
A típus 50. születésnapját most egy magas felszereltségű limitált szériás új Polóval ünnepli a német gyártó.
A Volkswagen Polo Edition 50 a típus Style kivitelére épül, és többek közt olyan extrákat vonultat fel alapáron, mint például a 16 colos Coventry könnyűfém-felnik, a sötétített hátsó ablakok, a hangulatvilágítás, a fűtött első sportülések, a multifunkciós bőrkormány, illetve a tolatókamera.
A kívül-belül több 50-es számjelzést viselő újdonság opcionálisan 17 colos Torosa felnikkel, nyitható panorámatetővel, kétzónás klímával és kulcs nélküli indítással is rendelhető.
A 95 lóerős motorral és kézi váltóval szerelt Polo Edition 50 német alapára 28200 euró (11,3 millió forint), de ezenkívül 116 lovas erőforrással és hétfokozatú duplakuplungos automata váltóval is rendelhető a típus.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.