Motortér, futómű, elektromos hiba – több mint negyven busztűz volt már idén

A statisztikai adatokból jól látszik, milyen okok állnak legtöbbször a háttértben.

  • HVG HVG
Motortér, futómű, elektromos hiba – több mint negyven busztűz volt már idén

A múlt héten egy napon belül három, majd pár nappal később egy negyedik busz is kigyulladt Budapesten, ami után a BKV azonnali, teljes körű vizsgálatot rendelt el a teljes járműállományra. Bár a konkrét okok feltárása még tart, idén augusztus közepéig országszerte 43 autóbusz kapott lángra, ebből 13 a fővárosban – írja a Vezess.hu a katasztrófavédelemtől kapott statisztikai adatok alapján.

A legtöbb eset közúton történt, mindössze négy esetben a telephelyen, és egyszer egy buszgarázsban. Az országos statisztikák szerint az elmúlt években a busztüzek száma 60–80 körül mozgott évente, vagyis a 2025-ös adat eddig nem számít kiugrónak, a budapesti sorozat inkább peches egybeesésnek tűnik.

A tűzoltók tapasztalatai szerint a tüzek közel fele a motortérből indul ki, jellemzően üzemanyag- vagy kenőanyag-szivárgás miatt, amelyet a motor hője, az ékszíjak, csapágyak vagy más súrlódó alkatrészek lobbantanak be. A futómű hibája 30, az elektromos rendszer meghibásodása 18 százalékban felelős a tűzesetekért, kisebb arányban pedig a fűtés és a klíma okoz gondot.

A busztüzek kialakulását nagyban befolyásolja a jármű műszaki állapota, életkora, karbantartottsága és futásteljesítménye, ezért a katasztrófavédelem rendszeresen egyeztet a busztársaságokkal a visszatérő hibákról és a megelőzési lehetőségekről.