Bicikliúton menekült a rendőrök elől az ámokfutó furgonos – videó

Majdnem elgázolt egy kutyáját sétáltató férfit és egy kerékpáros csoportot.

  • HVG HVG
Bicikliúton menekült a rendőrök elől az ámokfutó furgonos – videó

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki még 2021 szeptemberében Törökbálinton a rendőrök elől menekült egy kisteherautóval. A sofőr soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, sőt korábban el is tiltották a vezetéstől, ennek ellenére újra volán mögé ült. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, nem állt meg, hanem gázt adott és menekülni kezdett.

A férfi a Biatorbágy felé vezető kerékpárútra is felhajtott, ahol hatalmas veszélyt okozott: majdnem elütött egy férfit, aki a kutyáját sétáltatta, valamint egy biciklis csoportot, amelyben gyerekek is tekertek. A szirénázó rendőrautó egészen Biatorbágyig üldözte, írja az ügyészség közleménye, ahol a vádlott egy földúton át egy tanyán keresztül az erdőbe hajtott, így sikerült ideiglenesen leráznia az egyenruhásokat.

Furgonnal menekült a rendőrök elől

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt furgonnal menekült a rendőrök elől. A vádirat szerint a férfi soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, és a járművezetéstől is eltiltották. Ennek ellenére 2021. szeptemberében egy furgont vezetett, majd, amikor a rendőrök intézkedni akartak vele szemben, egy kerékpárútra hajtott és elmenekült.

A férfit végül elfogták, most pedig közúti veszélyeztetés és eltiltás alatti járművezetés miatt kell bíróság elé állnia.