Több tízezer tüntető a Hősök terén
A magyar szakszervezetek és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) közös tüntetésén a szervezők szerint 40 ezer fő vett részt.
A magyar szakszervezetek és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) közös tüntetésén a szervezők szerint 40 ezer fő vett részt.
Egy égő épület miatt rövid időre teljes szélességében lezárták a Dózsa György utat a Hősök terénél szombat este - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A hivatalos szervek, még a Magyar Nagykövetség sem tudtak a jogdíj nélküli másolatról, amit jelenleg felver a gaz.
A rendőrség vetett véget a Hősök terén kezdődő gárdista avatásnak - jelentette tudósítónk.
Itt a többi között lovas bemutatók, sportlovas versenyek, kulturális és gyerekprogramok szórakoztatják a közönséget -...
A már-már kultikusnak tekinthető Hősök tere alatt a Szépművészeti Múzeum hatalmas fogadócsarnokot akar építeni, EU-s pénzekből. A terv heves tiltakozást váltott ki, vannak, akik esztétikai érveket dobnak be, mások a tér beszakadásától tartanak, megint mások szerint a még mindig háborús sebeket viselő műemléképületet kellene először rendbe hozni. Megszólaltatjuk a kritikusokat és az intézmény igazgatóját.
A szervezők közlése szerint elmarad a Hősök terére, március elejére meghirdetett neonáci demonstráció - olvasható a Népszabadság pénteki számában.
Ez például azt jelenti, hogy a budai vár, a Hősök tere, a Bazilika és Hévíz mellett bemutatják a lovaglási...
Kemény szavak, vidám zene és hosszú menet. A Jászladányból indult roma polgárjogi menetet vasárnap a Hősök terén romák és nem romák fogadták. A többszáz fős demonstráló tömeg gyalog ment a Sándor-palotához, hogy a petíciójukat átadják Sólyom Lászlónak. Ám a személyes találkozás elmaradt.
Feloszlatja a rendőrség az új Magyar Gárda rendezvényét, ha a szervezet tagjai megpróbálják megtartani az e hét szombatra bejelentett, de a hatóságok által betiltott budapesti eskütételüket - értesült a HavariaPress.
Pünkösd vasárnap kezdődött a Geszti Péter nevével fémjelzett Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén. Az eseményen nyolcvankilenc város és falu képviseli magát. A hvg.hu videós riporterét küldte a rendezvényre. Tekintse meg videónkat!
Kigyúrt kopaszok inzultáltak egy csoportot a Hősök terén. Az eset a Meleg Méltóság Menetére invitáló reklámspot forgatásán történt - írja keddi számában a Népszabadság.
Videófelvétel a vasárnapi tüntetésről, amelyet a Hősök terén tartottak civil szervezetek. A résztvevők hisznek Magyarország feltámadásában.
A Magyar Nemzet információi szerint az Összefogás civil ernyőszervezet Hősök terén, vasárnapra tervezett demonstrációján elfogadnak egy Sólyom László államelnöknek címzett petíciót, amelyben követelik: „menjen be Sólyom a parlamentbe, és mondja el világosan: előre hozott választásokra van szükség”.
Magyar és német katonák budavári kitörésére emlékeztek a Becsület napja rendezvényen a Hősök terén. A tér túloldalán antifasiszták tüntettek.
A Rogán Antal elleni szankciók kapcsán nyilatkozott a HVG-nek Heim Péter, aki tíz évvel ezelőtt maga is felkerült egy hasonló listára.
A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának.
A főpolgármester a demokrácia melletti “következetes kiállását” is megköszönte a távozó amerikai nagykövetnek.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.