Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#csőd

Révész Sándor hvg360

Aki mer, az nyel – 30 éve, 1994. február 9-én jelentett csődöt a Lupis Brókerház

Lupis József (1953–), a brókerszakma hazai úttörője, első számú tekintélye nagyot álmodott, és nagyot bukott. Úgy volt, hogy ő is megússza csekély büntetéssel, de aztán mégis ő volt a nagyon kevesek egyike, aki a pénzvilágban bűnével arányosan bűnhődött. Sőt! A rendszerváltás utáni pénzügyi őskáosz bűnöse és áldozata volt. A múltjáról sokat tudunk, a jelenéről semmit.

Tiszai Balázs Gazdaság

Így visz csődbe egy várost a kormányzati elvonás, az egyenlő fizetések és egy nemzetközi sporttorna megrendezése

Birmingham tavaly nyáron még azzal számolt, hogy a Nemzetközösségi Játékok megrendezésével "arany évtized" köszönt a városra. Egy évvel később csődöt jelentettek. Az ellenzéki vezetésű város úgy vágott bele a tornába, hogy már eleve óriási pénzügyi gondokkal küzdött - utólag már sokan úgy látják, vissza kellett volna lépni a rendezéstől. Ez lecke lehet Magyarországnak is, ahol az Orbán-kormány megint budapesti olimpiáról álmodik, miközben extra terhekkel anyagilag már padlóra vitte az ugyancsak ellenzéki vezetésű fővárost.

1 2 3 4 5 6 7
37
Darabokra tépheti a gravitáció a Tejútrendszer szomszédját

Darabokra tépheti a gravitáció a Tejútrendszer szomszédját

Ferenc pápa az amerikai alelnökkel indította a húsvétvasárnapot

Ferenc pápa az amerikai alelnökkel indította a húsvétvasárnapot

És akkor a kormány a legnagyobb bizonytalanság közepén pontosan megmondta, milyen év lesz 2026

És akkor a kormány a legnagyobb bizonytalanság közepén pontosan megmondta, milyen év lesz 2026

Már majdnem megvolt az alku a TikTokról, de Trump saját magának tett keresztbe a vámokkal

Már majdnem megvolt az alku a TikTokról, de Trump saját magának tett keresztbe a vámokkal

Ikerkísérletben vizsgálták az étrend-kiegészítők hatékonyságát

Ikerkísérletben vizsgálták az étrend-kiegészítők hatékonyságát

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal

Pályázaton keres új himnuszt a kirgiz kormány

Pályázaton keres új himnuszt a kirgiz kormány

Az Év Zöldautója: teszten a 600+ kilométeres hatótávot ígérő Kia EV3

Az Év Zöldautója: teszten a 600+ kilométeres hatótávot ígérő Kia EV3

Mától az ország összes állattartó telepén listát kell vezetni a ki- és belépő emberekről és autókról

Mától az ország összes állattartó telepén listát kell vezetni a ki- és belépő emberekről és autókról

A címlapról ajánljuk