A NEXON budapesti székházában látta vendégül Simon Brown-t, a Microsoft európai, közel-keleti, valamint afrikai régió Fejlesztési platform üzletágának igazgatóját. A találkozó során a NEXON menedzsmentje és az üzletágigazgató közösen értékelte a két vállalat eddigi együttműködésének sikereit, majd új célokat határoztak meg a jövőre nézve.

A NEXON és a Microsoft kapcsolata több mint egy évtizedre nyúlik vissza. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően az eltelt évek során újabb és újabb termékek, illetve szolgáltatások jelentek meg a NEXON portfoliójában, legtöbbjük az időközben megjelent Windows platformra optimalizálva. A Microsoft ezt a töretlen innovációt ismerte el 2002-ben, amikor Magyarországon a NEXON számára – a Szoftver Megoldások kategóriában elsőként – odaítélte a Gold Certified Parter címet.

A két vállalat kapcsolata azóta is töretlen, melynek egyik fejleménye, hogy 2004-ben az akkor több mint 1 millió magyarországi munkavállaló bérszámfejtését kiszolgáló BERENC is teljesen megújult. A NEXON ekkor jelentette be a nexONBÉR-t, a szoftver Windows platformra optimalizált változatát, s ezzel megkezdődött Magyarország egyik legnagyobb migrációs projektje, melynek keretében az elkövetkező két év során több mint 2000 cég bérszámfejtése kerül át az új, korszerűbb informatikai környezetbe.

Többek között ezt a projektet méltatta Simon Brown, a Microsoft Fejlesztési platform üzletágának igazgatója. A NEXON menedzsmentjével való találkozásán kiemelte, elismerésre méltó teljesítménynek tartja, hogy a NEXON az elmúlt 16 év során Magyarország vezető humáninformatikai szolgáltatójává nőtte ki magát. „Ez többek közt profizmusának és az általa képviselt terület iránti mély szakmai elkötelezettségnek köszönhető” – nyilatkozta a vezérigazgató.

Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezetője szerint a NEXON mindig is arra törekedett, hogy a fejlesztéseinek platformjául szolgáló Microsofttal szoros szakmai kapcsolatot építsen ki és tartson fent. A cég ezért is integrálta nexONBÉR bérügyviteli programját a Microsoft vállalatirányítási megoldásaihoz, illetve kínálja speciális kedvezménnyel mind a Microsoft Navision, mind Microsoft Axapta rendszerekhez. „Annak érdekében, hogy továbbra is megtartsuk piacvezető pozíciónkat, igyekszünk a technológia adta lehetőségeket maximálisan kihasználni, melyben komoly támogatást nyújt a Microsoft.” – nyilatkozta a NEXON ügyvezető igazgatója.

A két vezető a megbeszélések során kitért a jövőbeni együttműködés főbb állomásaira is. Ennek egyik meghatározó területe lesz a NEXON által is használt Microsoft adatbázisplatform, az SQL Server, amely hamarosan – előreláthatóan még idén ősszel – teljesen megújul. „Az SQL Server 2005. őszi bemutatója alkalmával szeretnénk a termék népszerűsítése kapcsán – mind szakmai, mind marketing tekintetben – együttműködni a NEXON-nal” – mondta Brown, aki éppen ezért felkérte a magyar vállalatot, hogy vegyen részt a Microsoft technológiákat az elsők közt alkalmazó cégeknek indított programban. Így a NEXON már az SQL Server 2005 piaci bemutatója előtt megismerheti és bevezetheti a legújabb adatbázis-technológiákat, ami további versenyelőnyt biztosíthat termékeinek.

További információ:

www.nexon.hu

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A 92 éves David Attenborough nem áll le: a Netflixhez igazol

A 92 éves David Attenborough nem áll le: a Netflixhez igazol

Úgy érzi, nem elég kreatív? Próbálja ki ezt a 6 tippet!

Úgy érzi, nem elég kreatív? Próbálja ki ezt a 6 tippet!

Merkel is közös európai haderőt akar

Merkel is közös európai haderőt akar

Egyszerű csoda – ez volt Suzanne Vega Budapesten

Egyszerű csoda – ez volt Suzanne Vega Budapesten

Bármilyen finom is, egy étel ízét nem lehet levédetni

Bármilyen finom is, egy étel ízét nem lehet levédetni

Miley Cyrus háza is leégett, Neil Young dühödten szidta Trumpot

Miley Cyrus háza is leégett, Neil Young dühödten szidta Trumpot