Kim Dzsong Un szerint a K-pop olyan, mint a rák, ami elpusztíthatja az országot
Szerinte a dél-koreai popzene akkora veszélyt hordoz, hogy attól Észak-Korea „összeomolhat, mint egy dohos fal”.
Szerinte a dél-koreai popzene akkora veszélyt hordoz, hogy attól Észak-Korea „összeomolhat, mint egy dohos fal”.
hvg.hu
A fiatal nő hallotta, ahogy a saját anyja beszél a meggyilkolásáról.
hvg.hu
Márciusban csak 10 százalék esélyt adtak a tévés szakembernek az orvosok a túlélésre.
hvg.hu
Fenyvesi Dóra kutató biológus, molekuláris genetikus, sejt- és fejlődésbiológussal beszélgettünk vitaminpótlásról, az alvás fontosságáról, illetve különböző egészség-hackekről.
Calcium-Sandoz
Véget ért Robert Frew 15 éve tartó szolgálata.
hvg.hu
A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó a labdarúgó-Európa-bajnokság tiszteletére szurkolói fagylaltot készített.
hvg.hu
A holland fotós, Hans van der Meer unortodox európai focipályákat bemutató sorozatot készített.
hvg.hu
Amikor új szokásokra, sőt új szemléletmódra vágyunk, hogy az életünk megváltozzon, fontos tudnunk, hogy az agyunk a segítségünkre van – bár néha épp az ellenkezője látszik. A titok e becses szervünk neuroplaszticitásában rejlik.
Pulzus
Megkezdődött a a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos ruhaátadó eseménye.
hvg.hu
Ha tippelnünk kellene, valószínűleg nem sok ilyen zöld szörnyeteggel találkozunk majd az utcákon.
hvg.hu
Sanja Djurdjevic kigúnyolta ázsiai ellenfelét egy előző heti mérkőzésen.
hvg.hu
Most már egy rózsa is emlékeztet rá a Windsor-kastélyban.
hvg.hu
16 év után külön folytatják.
hvg.hu
Zalán a szomszédban jött világra.
hvg.hu
Wolf Kati és a komplett stáb hoppon maradt, miután Nagy Feró nem ment el a klipforgatásra. A friss Kossuth-díjas zenész azt mondja, nem küldtek érte taxit. Kis színes történet "egy szívességmelóról":
hvg.hu
16-os besorolás helyett 12-esbe sorolták, pedig könnyű pénzszerzési lehetőségről volt szó benne.
hvg.hu
Egy Patek Philippe Nautilusról van szó, mélyen kell a zsebbe nyúlni, annak, aki ilyet szeretne.
hvg.hu
Közel két hónapig a gyalogosoké és a bicikliseké lesz a Lánchíd és az Országház között lezárt szakasz.
MTI
Megjelent a következő tanév rendjéről szóló rendelet.
hvg.hu