Másokon fog segíteni Ördög Nóra és Stohl András a TV2 új műsorában
Rászoruló családok jelentkezését várja a TV2, hogy lakásukat egy profi csapat, Ördög Nóra és Stohl András műsorvezetők segítségével, felújítsa.
Rászoruló családok jelentkezését várja a TV2, hogy lakásukat egy profi csapat, Ördög Nóra és Stohl András műsorvezetők segítségével, felújítsa.
Bejelentette az őszi műsorterveit az RTL Klub. A legnagyobb hír, hogy érkezik a korábban már belengetett Love Island, a balfék rendőrökről szóló Jófiúk, folytatódnak a közönségkedvenc sorozatok, de új évaddal indul az X-Faktor is.
Sokat változott az előző héthez képest a magyar orvoscsapata által szétválasztott hároméves kislányok állapota: Rabeya egész mondatokban beszél már, Rukaya viszont speciális vírusos lázzal küzd, így állapota kritikus.
A Sziget és a Sas-hegy után a Petőfi Irodalmi Múzeumot is felkereste.
Biztosak lehetünk benne, hogy az új regényadaptációt imádni fogják a mostani fiatalok is. Erre gyakorlatilag garancia a rendező személye és az a nagyon erős szereplőgárda, amit Greta Gerwig összerakott.
Akkora volt, mint egy alacsony felnőtt.
Rövid, de hatásos teaser érkezett a Netflixen novembertől nézhető sorozathoz.
A drogos múltat maga mögött hagyó színész azt mondja, képes arra, hogy átírjon kódokat az emberek fejében, de nincs igénye arra, hogy tömegeket mozgasson meg.
Új romantikus karácsonyi filmmel jelentkeznek a britek, és a trailere alapján még azt is el tudjuk képzelni, hogy az Emma Thompson által írt vígjáték lehet az Igazából szerelem trónbitorlója.
A legmélyebb magánügyünk, életünk egyik legintimebb szelete. Mégis szinte állandó a társadalmi nyomás, az elvárás: a nő arra született, hogy anyává váljon. A Nők gyermek nélkül című interjúkötetben 18 nő történetét olvashatjuk – a könyvből most Bocskor Bíborka énekesnő szerkesztett történetét közöljük.
A Hír Tv műsorából kiderült, hogy a „balliberális környezetvédők” nem is a globális felmelegedés ellen küzdenek.
Josephine Gillan a nyilvánosság segítségét kéri, hogy visszakapja a nyolc hónapos kislányát.
A San Franciscó-i opera lemondta a koncertjét, a Los Angeles-i opera külső tanácsadókat kér fel a sztár elleni vádak kivizsgálására
Gázsprayt fújhattak a légkondicionálóba.
Biztató eredményekkel tesztelték a chlamydia elleni oltást.
Lehet-e életfogytiglani börtönbüntetésre ítélni egy 16 éves elkövetőt?