RTL: A CATL egyik kínai középvezetője megerőszakolt egy 16 éves lányt Debrecenben
A férfit azután fogták el a rendőrök, hogy a lány családja feljelentést tett.
A férfit azután fogták el a rendőrök, hogy a lány családja feljelentést tett.
Az állomás egyik takarítónője próbálta újraéleszteni a csecsemőt.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.
Topi Rönnivel korábbi finnországi klubja szerződést bontott, miután kiderült, hogy fiatalkorúként nemi erőszakot követett el.
Vannak a hétköznapi életben olyan dolgok, amelyeknek sosincs vége. Ilyen a vásárlás és az ezt követő folyamatok is: az elpakolás, főzés, mosogatás és végül a szemét kihordása. Hazafelé szatyrokat cipelünk, indulásnál a szemetet visszük ki magunkkal. De miért van az az érzésünk néha, hogy több szemetet termelünk, mint amennyi az étel vagy a ruha volt, amit megvettünk?
Amerikában szeretne ismét tanulni a miniszterelnök lánya, emellett szerinte a gyerekei is sokat tanulhatnának, a többi között önállóságot és nyitottságot is.
A kis állatot megtalálták, vigasztalhatatlannak tűnik.
A halat fotózás után visszaengedték a vízbe.
A párizsi rendőrfőnök kitünteti bátorságáért az iskolai portást.
A Kádár-kor szupermodellje gyerekkorában ismerte meg a későbbi médiatulajdonost, és abból az időből csupa szív, kedves emberként emlékszik rá.
A digitalizáció korában egy vállalkozás sikerének egyik kulcsa a technológiai háttér – ennek központi eleme pedig a megbízható, gyors és stabil internetkapcsolat. Legyen szó kis családi vállalkozásról vagy növekedés előtt álló középvállalatról, a gigabites internet mára nem luxus, hanem alapvető üzleti igény.
Scott Ruskannak a múlt pénteki volt az első komolyabb bevetése.
Több napba telhet, mire sikerül elhárítani a balesetveszélyt.
A szabályt azután vezették be, hogy „a cipőbombás terrorista”-ként elhíresült Richard Reid megpróbálta magát felrobbantani egy járaton.
A környezettudatos életmód egyik alappillére, ha a mindennapi élethez szükséges élelmiszereket és termékeket fenntarthatóságot figyelembe vevő vásárlással szerezzük be. Ráadásul ez ma már nehézséget sem kell, hogy jelentsen a fogyasztóknak, mert a legtöbb kereskedő felismerte: a fenntarthatóbb alternatívák biztosításával is tehet a bolygó védelméért, és csakis így maradhat hosszú távon is vonzó és sikeres vásárlói körében.
Vacsoraidőben omlott be a tető, a 31 éves Mara Severint nem tudták megmenteni.
A Bruno névre hallgató angol véreb halála az egész országot megrázta, még Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is megszólalt.
Egy idős sérültet újra kellett éleszteni.
A zivatarokat viharos lökések, a hevesebbeket akár károkozó szélrohamok is kísérhetik.
Ez egy széles körben bevett gyakorlat az Egyesült Királyságban.