„Már sokszor, sok helyen elmondtam, hogy a koncepciófolytonosság híve vagyok, minden lemezem kapcsolódik valamennyire az előzőhöz, vagy egy korábbihoz. A zenében és a szövegben is vannak átfedések" - mondja új lemezéről Frenk, akinek olyannyira szólólemez az új albuma, hogy majd' minden hangszert ő játszott fel a stúdióban.

"Az utóbbi időben nagyon sok fekete zenét hallgattam, leginkább régi funk-, afro funk-lemezeket, amik nagyon nagy hatással voltak rám. Ezeket magamba szívom, meggyúrom, a magam képére formálom, aztán egy sajátosan frenkes stílusban kiköpöm, leöntve egy kis groteszk mázzal" - meséli a zenész, aki azt is hozzáteszi, hogy dalaiban, a maga módján mindenfélére reflektál, ami vele, az országban, vagy a világban történik.

"Nagyon sok szövegíró gondolja magát költőnek, vagy világmegváltónak, pedig nem kéne, ezek csak dalszövegek, amiket jó esetben néhány száz, vagy ezer ember ordít részegen egy fesztiválon, ami persze jó érzés. Én csak egy zeneszerző vagyok, némi közlési kényszerrel megáldva." - mondja a zenész.

​Az anyag zenei társproducere és hangmérnöke Vastag Gábor, aki egyben gitárosa is Frenk zenekarának. "Egy élmény vele együtt dolgozni. Mind emberileg, mind zeneileg teljes a harmónia közöttünk, ami a végeredményt tekintve egyáltalán nem mindegy. De ugyanezt elmondhatom a zenekar többi tagjáról is, akik igen magas színvonalon csinálnak rezgő levegőmolekulákat a zenei agymenéseimből. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy enyém az ország egyik legjobb zenekara. Aki nem hiszi, járjon utána” - meséli Frenk, aki alább dalról dalra kommentálja az új albumot.

Meztelen szemekkel: Az ország fele alkoholista, a másik fele meg sumákban gyógyszerfüggő, a periférián meg a drogosok. És ezeknek a nagy része szülő. Gondolkozzunk csak el, hogy milyen szellemi állapotban lesz a most felnövekvő generáció. Ezt próbáltam megfogalmazni a magam módján. Persze ez sem több, mint egy szórakoztató gyors rock'n'roll szám.

Jobb megijedni: Annyiszor halljuk azt a közmondást, hogy jobb félni mint megijedni, ezzel csak az a baj, hogy szerintem nem igaz. Sokkal jobb egy hirtelen ijedség, mint a folyamatos félelem. Ezt a témát járja körül a dal a maga könnyedségével. Mostanában sokat próbálkozom azzal, hogy belecsempésszem a magyar underground popzenébe a fekete funky zenét. Ez is egy ilyen kísérlet.

Fejvadász: Egy balfék szerelmes férfiról szól, aki azzal cseszi el, hogy túl jó a másikhoz.

Tudom a neved: Ez pedig egy olyan emberről, aki nem cseszi el. Nyolcvanas évek popja, afrikai zene, funky, és blues keveréke, minden hangszert jómagam szólaltatok meg.

Egyedül az állomáson: Ebben egy darab G orgonapontra építettem fel a dalt, efölött vannak a történések. Szakítás a múlttal, pozitív újrakezdés, vagy valami ilyesmi.

Magyar pszicho: Tartalmilag szorosan kapcsolódik a legelső dalhoz, zeneileg figyelemreméltó. Azonban felhívnám a figyelmet a kereskedelmi fogyaszthatóság teljes hiányára.

Elöl és hátul: Minden lemezre kell egy dal amire doboghatsz a lábaddal és rázhatod rá a hátsód. Túl sok mondanivalót nem kell benne keresni, csak szórakoztatási céllal készült, bár zeneileg szintén figyelemreméltó.

Keljünk fel: Poniklo Imrével közös szerzeményem amit Hámori Gabi lemezére írtunk, csak más címet adtam neki, és teljesen áthangszereltem. Az ötvenes évek balladáinak hagyományát követi, lezárásnak tökéletes.