hvg.hu: Miért érezte fontosnak, hogy a színpadon elmesélje a történetét?

Ónodi Adél: Halálosan megfenyegetett egy srác múlt év szeptemberében, és azt hiszem, hogy ez vezetett el ahhoz, hogy kiálljak a nyilvánosság elé, mindenki előtt felvállaljam a transzneműségem. Úgy voltam vele, hogy ezt még egyszer velem senki nem teheti meg, és igenis kell, hogy legyen következménye annak, ha valaki engem bántani akar. Megfogalmazódott bennem, hogy tényleg érzékenyíteni kell az embereket, mert sokan azt sem tudják, hogy mi az, hogy transznemű valaki. Kapóra jött a Nyílt Társadalom Alapítvány roma és nem roma LMBTQ-embereknek kiírt ösztöndíjpályázata, amely művészi és nem művészi aktivizmust is támogat. Jelentkeztem rá, és én lettem az egyik ösztöndíjas. Fátyol Hermina színésznő lett a produkciós vezetője a darabnak, Göndör László pedig a rendező. Hatalmas szerencsém van, hogy magam mögött tudhatok egy ilyen támogató csapatot, reményeink szerint egy olyan produktum jön majd létre, amely nemcsak Magyarországon jut el a közönséghez, hanem később külföldön is.

Reviczky Zsolt

Az előadásnak van egy kiállításrésze is, Szabó Csilla, szintén Berlinben élő fotográfus csinált rólam, a testem mostani állapotáról aktfotókat és portrékat.

hvg.hu: Az aktfotók hogyan egészítik ki a darabot?

Ónodi Adél: A képek által arra akarok rávilágítani, hogy igen, vannak másságaim – van ádámcsutkám, a puncim vágva van, és 42-es a lábam –, és igen, ezek valóban férfias jegyek, de akkor sem teheted meg azt, hogy a másságaim miatt kirekesztesz. Mert nagyon sokan, akik amúgy jó nőnek tartanak, úgy reagálnak, amikor megtudják, hogy transznemű vagyok, mintha azonnal megszűnnék nő lenni a szemükben. Egyfajta sterilséget érzek ilyenkor irántam.

Egyszer hallottam, hogy egy idősebb férfi azt mondta, hogy amikor egy nő elmúlt harmincéves, akkor neki már szaga van. Na, körülbelül ezt a maró undort – mintha tárgyként kezelnének –, érzem én is akkor, amikor elmondom egy férfinak, hogy mi vagyok.

Fontos megérteni, hogy a kirekesztés a transzneműek esetében is hatalmas probléma, nem véletlenül a transzneműek körében a legnagyobb az öngyilkossági arány. Sokakat kitagadnak a családból, az ember utcára kerül, elfogy a pénze. Nekem nagy szerencsém volt, mert anyukám – aki már öt éve Berlinben él – támogatott pénzügyileg és lelkileg is, de még így is nagyon nehéz dolgokon mentem keresztül. Ráadásul annak, aki Magyarországon él, még nehezebb dolga van, mert ismét felfüggesztették a nemük jogi elismerését kérő transznemű emberek kérelmeinek elbírálását. Pedig alapvető emberi jog lenne, hogy a nevedet és a nemedet át tudd változtatni arra, aminek te érzed magad belül.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: A TASZ segítségével feljelentette az önt halálosan megfenyegető férfit. Mi lett az vége?

Ónodi Adél: Semmi. Eljutott az ügyem az ügyészségig, amely megszüntette az eljárást, amit mi megpanaszoltunk. A panaszt jóváhagyták, és ennyi lett a vége.

hvg.hu: Azóta nem fenyegették meg?

Ónodi Adél: Lekopogom: azóta nem. De kíváncsi vagyok, hogy ha ez az interjú megjelenik, akkor mit fogok majd kapni.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: 22 éves, és már átesett egy nemiszerv-átalakító műtéten. Hogy szedte össze ehhez a bátorságát?

Ónodi Adél: Nyilván, akit ebben eleve támogatnak, az sokkal hamarabb eljut oda, hogy átessen a procedúrán, másfelől meg alkatfüggő is, hogy ki milyen hosszan érleli magában ezeket a döntéseket. Tudja, van az a skála, amelynek az egyik végén egy heteroszexuális ember áll, a másik végén meg egy meleg, de a többség ezen a skálán a kettő között helyezkedik el valahol. Ugyanez van a transzneműséggel is. Van, aki ugyan transznemű, de neki elég csak annyi, hogy ha ezt kimondhatja magáról. Van, akinek ennél több kell, melleket rakat be magának, de alul meg nem változtat. Én a transzneműségen belüli vonalzón talán a legérthetőbb kategóriába tartozom azon emberek számára, akiknek nincs közük a transzneműséghez, mert egyértelműen a skála egyik végén vagyok.

hvg.hu: Mennyibe került az egész tranzíció?

Ónodi Adél: A teljes nemi átalakításhoz komoly egzisztenciára vagy támogatásra van szükség, mert csak a vaginaműtét hárommillió forintnál kezdődik. A műtéthez kellett kérnem egy pszichológusi és egy urológiai szakvéleményt, szedni kell a hői hormont meg a tesztoszteronblokkolót. Előbb megtörtént a kasztráció, amit Kiskunhalason egy doktornő, Bordás Noémi végzett el. Ő nagyon beleásta magát ebbe a témába, mondhatni, hogy transzbarát doktor. Aztán az ajánlására Belgrádba mentem, ahol elvégezték az átalakító operációt. Azért kellett Belgrádba menni, mert bár Magyarországon is lehet Pécsen és Szegeden nemi átalakító műtétet csináltatni, de általában ötvenszázalékosra sikerül a beavatkozás, mert vagy nem csinálnak hüvelyt, vagy a végén nem tudsz pisilni. Nincsenek itthon ehhez szükséges szakképzett orvosok. Belgrádban tudtam, hogy egy olyan intézménybe fekszem majd be, ahol 100 százalék, hogy ha oda bemegyek, akkor normális hüvellyel fogok onnan kijönni.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Említette, hogy az édesanyja mindenféle módon támogatta önt. Az mennyire volt az ön és az édesanyja számára magától értetődő, hogy a szülőnek egy ilyen helyzetben, a lehetőségeihez képest, kötelessége segíteni?

Ónodi Adél: Anyukám gyerekkoromban mindig azt mondta, hogy akármit is csinálunk, azt neki el lehet mondani. Lehet, hogy abban a percben haragudni fog miatta, de az biztos, hogy mindig találunk megoldást. Időnként csináltunk egy békítő kakaót, és meg tudtuk mellette beszélni a dolgokat. Abban nevelkedtem, hogy én akármit mondhatok anyunak, ő biztos, hogy meg fogja érteni, segíteni fog, és mellettem fog állni.

A műtétet azt követően döntöttem el, hogy 19 éves koromban egy vonaton találkoztam egy transznemű lánnyal, akivel nagyjából húsz percig ültünk egymással szemben kínos csöndben, mire vettem a bátorságot, és rákérdeztem, hogy te transznemű vagy? Ő még ugyanis szemmel láthatóan az elején volt ennek az egész folyamatnak. Elkezdtem őt faggatni, hogy mi hogy történt. Nem sokkal később vártam a HÉV-re, és eldöntöttem magamban, hogy akkor én ezt most végigcsinálom. Felhívtam anyut, megmondtam neki, hogy mi lesz, és hogy segítenie kell. Ő meg azt mondta, hogy jó.

hvg.hu: Arra hogy reagált az édesanyja, amikor először elmondta neki, hogy nőnek érzi magát?

Ónodi Adél: Nem lepődött meg, mert azt mondta, hogy én mindig is lány voltam az ő szemében. Igazából a barátnői, ismerősei sem lepődtek meg, nekik én mindig is Adél voltam.

hvg.hu: A Dear Future Me című monodráma valójában egy mese, amely elég absztrakt módon nyúl az ön történetéhez. Van egy mozzanat a darabban, amikor a főszereplő takarításmániás lesz. Ez mit szimbolizál?

Ónodi Adél: Az egész mese úgy született meg, hogy az én képzeletemet a szakemberek – a dramaturg, a rendező, az író – strukturálták, irodalmi szöveget raktak össze belőle. Amikor ehhez fel kellett idéznem a múltamból dolgokat, akkor óhatatlanul bejött a takarítás. Anyáméknak nem volt jó a házasságuk, bennem pedig alapból volt egy düh, mert gyerekként is éreztem, hogy én más vagyok. Mindez úgy csapódott le, hogy jelentkezett nálam a takarításmánia. Csak én porszívózhattam ki, csak én moshattam fel, átrendeztem mindenki szekrényét, mert azt gondoltam, hogy csak akkor lesz ott rend, ha az az én rendem szerint jön létre. A többieknek az agyára mentem. Amikor viszont kitakarítottam, akkor azt éreztem, hogy egy kicsit megnyugvásra lelt a lelkem. Megjegyzem, most már nem vagyok takarításmániás.

hvg.hu: Gyerekként az ember – feltételezem – még nem tudja, hogy mi az, hogy transznemű. Mi az, amitől mégis tudatosult, hogy nem a megfelelő testben létezik?

Ónodi Adél: Amikor azt mondta nekem anyukám, hogy kisfiam, gyere ide, vagy fiúként szólítottak meg az utcán, akkor görcsbe rándult a gyomrom. Nem tudtam, hogy miért, egyszerűen csak falsnak éreztem ezt.

hvg.hu: Volt, akivel tudott beszélgetni erről?

Ónodi Adél: Anyuval beszéltünk erről, és mindig voltak az életemben lányok, akik ugyan nem nevezték nevén a dolgot, de azt éreztem, hogy nagyon megértenek. Olvastak belőlem.

hvg.hu: Melyek azok a kifejezések, kérdések, amelyeket nem szeret hallani, vagy amiket általában nem helyesen tesznek fel az emberek a transzneműségével kapcsolatban?

Ónodi Adél: Nem szeretem, amikor azt mondják, hogy férfiból lett nő.

Azt sem szeretem, ha kérik, hogy mutassak előtte-utána képeket, vagy beszéljek az előző nevemről. Mert minek beszéljek? Ez vagyok én, miért mutassak olyat, ami nem én vagyok? Én sosem voltam férfi, a lelkem mindig is nő volt. A testemben csupán ki kellett javítani egy hibát, és én ezt már megtettem.

hvg.hu: Kifejezetten transznemű nőként beszél magáról. Nem értem, hogy miért kell még mindig odatenni jelzőként a transzneműt, ha ön már kívül-belül nőnek számít.

Ónodi Adél: Én a hétköznapokban, önmagamban nem transznemű lányként tekintek magamra, hanem csak simán lányként. Ha egy pasival azonban alakul valami, akkor 1-3 hétig még ugyan oké, hogy nem említem meg neki a dolgot, de aztán tovább nem várhatok vele. Ez olyan, hogy ha kéri a tortát, akkor vagy egye meg az egészet, vagy egyáltalán ne egyen belőle. Én eljutottam mostanra valahova, és ehhez el kell mondanom a múltamat. Azt sem szeretem, hogy ha valami bajom van, akkor hozzám vágják, hogy ó, de hát még csak 22 éves vagy, mi bajod lehet?! Ilyenkor óhatatlanul is felmegy bennem a pumpa, mert nagyon meg kellett küzdenem azért, hogy azzá váljak, ami vagyok, szóval jobb ezt tisztázni.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Talált már társat, aki elfogadja a múltjával együtt?

Ónodi Adél: Nincs most barátom. Nekem is vannak elvárásaim a másik felé, és már előfordult, hogy a másik elfogadott volna, de én nem akartam vele lenni. A párválasztás terén nem vagyok hajlandó megalkudni. Persze, olyan is volt, hogy elmondtam, hogy transznemű vagyok, és ez betette a kaput. Jó nőnek tartom magam, de azt érzem, hogy egy nem transz nővel sosem vehetem fel a versenyt, mert méhem az nincs, nem tudok gyereket szülni. Szeretnék valakibe szerelmes lenni, és szeretnék gyereket is, noha nálam csak az örökbefogadás jöhet szóba.

hvg.hu: Jól gondolom, hogy ha valaki végre átesik az áhított nemiszerv-átalakító műtéten, akkor teljesen rendben lesz önmagával? Végre önazonos lesz, olyan nagy lelki problémái nem lehetnek a későbbiekben.

Ónodi Adél: Ez nem így van. Bár én teljesen rendben vagyok magammal, de néha azért rám jön, hogy most mindenki húzzon el a francba, hogy ezen végig kellett mennem, mert azért nagyon jó lett volna, ha már eleve Adélnak születek. Itt fontos megérteni, hogy a legtöbb ember a nulláról kezdi az életét. Valaki azonban nem a nulláról jön, hanem – mint én – mínuszból indul. Én 21 évesen, a műtét után értem a nullára. Úgy érzem, hogy rengeteg energia- és időkiesést jelent ez, olyan, mintha az egész életem innentől kezdve egy gyorstalpaló lenne, mihamarabb meg kell tanulnom felnőttnek, nőnek lenni. Tőlem elvárják, hogy sokkal bölcsebb legyek a koromhoz képest, hiszen az átalakító folyamathoz eleve hamarabb fel kellett nőnöm. Sükösdön, egy Bajához közeli kis faluban nőttem fel. Ott hiába éreztem magam nőnek, nem tehettem meg, hogy nőnek öltözöm, és még úgyis folyton csesztettek, hogy feminim voltam ugyan, de semlegesen öltözködtem. Ez egy csavar az agyadban. Igazságtalan. Fájdalmas. Meg kell birkózni vele.

Reviczky Zsolt

Mindig azt kérdezték a tranzíció után, hogy akkor most már minden oké veled? Pedig a műtét után is egy nehéz periódust kell túlélni, eleve három hónapig tart a felépülési idő, eközben például rendszeresen tágítanak ott lenn. Nekem még egy évembe telt a műtét után, míg ezt megemésztettem. Jártam is pszichológushoz.

hvg.hu: Akkor kezdett pszichológushoz járni, amikor már elindította az életében a pozitív változást?

Ónodi Adél: Egyszerűen értéktelennek éreztem magam az átváltozás alatt, egy senkinek. Ez egy köztes időszak, átváltozol A-ból B-be. Az A és B között pedig teljes semlegességet érzel, nem tudod hova rakni magad. Amikor tükörbe néztem, már én magam sem tudtam eldönteni, hogy fiú vagyok-e, vagy lány, és a végén eljutottam oda, amit a környezetem sulykolt belém, hogy elhittem, hogy egy szörnyeteg vagyok. Amit egész gyerekkorodban hozzád vágnak, az felerősödik ilyenkor, föl akarod vágni az ereidet. Borzasztóan erősen kell hinni magadban, hogy túléld, 24 órás munkát és lelkierőt igényel. De gondoljon bele: akár csak a terhes nőknek, vagy a terhesség után a nőknek néha milyen nehéz elfogadniuk, hogy megváltozott a testük!

Azt érzem, hogy nekem ez a nemi átalakító műtét felért egy szüléssel, vagy akár kettővel is. Viszont az tény, hogy megérte, mert az orgazmus működik, sőt sokkal jobb!

hvg.hu: Nem fél attól, hogy a debütáló darab miatt beskatulyázzák a transznemű szerepekbe?

Ónodi Adél: Tartom magam annyira tehetségesnek és kitartónak, hogy öt éven belül már eljátsszak olyan szerepet is, amihez már nem transzneműként, csak nőként kérnek fel. Azt gondolom, hogy úgy nézek ki, és vannak is olyan képességeim, amelyek miatt nemcsak transznemű szerepekre vagyok alkalmas. Voltam már castingon normál női szerepre is Berlinben.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Mik a tervei a jövőre nézve?

Ónodi Adél: Csinálom ezt az ösztöndíjprogramot, amivel itthon és külföldön is fogunk fellépni. Szeretnénk kivinni a darabot Berlinbe, és szeretnénk ennek egy világ körüli turnét is, mert úgy gondolom, hogy amit csinálunk, annak van üzenete, értéke. Nem haknizni akarok ezzel, hanem a világ minél több pontján érzékenyíteni. Egyébként meg azt érzem, hogy egyre jobban távolodok el Magyarországtól, de Európától is. Pár évig még maradok, de aztán lelépek a tengeren túlra, mert azt érzem, hogy menni kell.