Nyugatira, délnyugatira forduló áramlással enyhe, több alkalommal nedves levegő áramlik fölénk, sokfelé élénk, erős nyugati-délnyugati szél támad majd, amely jelentősen hozzájárul majd az enyhüléshez, írja az Időkép.
Hétvégén és szenteste napján is bőven 0 fok fölé melegedhet napközben a levegő, és az éjszakai fagyok is egyre kevésbé lesznek jellemzőek. A csapadék is egyre inkább folyékony halmazállapotban érkezhet, így ha fog is esni valami szenteste, az nagy valószínűséggel eső lesz.
Az időkép az úgynevezett ECMWF modellel azt is kimutatta, az ország melyik részén mekkora az esély rá, hogy fehér karácsonyunk lesz.
