Hannah 14 éves volt, amikor már nem tudta elviselni, hogy a különböző kedvezményekre jogosító igazolványán az szerepeljen: súlyosan sérült. A német lány Down-szindrómás, de azt az állítást, hogy ő emiatt sérült (Schwerbehindert) legyen, nem akarta elfogadni. A tanárával gyártott magának egy előlapot, amellyel kitakarta a minősítést, és kicserélte arra:

súlyosan rendben van. Avagy németül: Schwer-in-Ordnung-Ausweis.

Az igazolványról készült fotó végigfutott a Twitteren, az illetékes tartományi hivatal pedig legyártotta a hatósági dokumentumhoz passzoló védőtokot.

Wikipedia

Ez kitakarja a bürokratikusan rideg kifejezést (sérült), a pinnebergi Hannah változatára (rendben van). Hamburg egyúttal bejelentette, hogy ezentúl igény esetén minden más kérelmezőnek is ilyen tokot adnak az igazolvány mellé, és ez pénzbe sem kerül. 2018 folyamán további német tartományok követték a hanzaváros példáját, és nyújtanak új típusú dokumentumokat térítésmentesen.

Kedves történet, és könnyen érthető. Aki Down-szindrómás, azt a többségi társadalom reflexszerűen „sérültnek” mondja, és erre hivatkozva ismeri el a jogosultságát speciális szolgáltatásokra. Az érintett egyén azonban nem érzi feltétlenül sérültnek magát, ő úgy teljes, ahogyan megszületett. Ő nem kevesebb a többieknél, csak különbözik tőlük. Ha pedig ezt belátjuk, akkor a megoldás kézenfekvő. Nem kerül ugyanis semmibe, hogy a Down-szindrómások egyedi igényeit elismerő hatósági dokumentum egy olyan megjelölést használjon, amely nem okoz szégyent, dühöt vagy szomorúságot minden alkalommal, ha az érintettnek fel kell azt mutatnia – mondjuk, egy tömött busz közönsége előtt.

És akkor térjünk át a Németországban bevezetett semleges nemre, és a Franciaországban most elfogadott „szülő 1” és „szülő 2” kifejezésekre. Nem a Down-szindrómával élőket helyezzük párhuzamba az LMBTQ-közösség tagjaival. Kizárólag a többségi perspektívát vizsgáljuk azokkal szemben, akiket ez a többség önmagától különbözőnek határoz meg. Az identitás szempontjából ugyanis azonos célt szolgálnak a reformok:

a hivatal és a polgár kommunikációjából kiveszik azt az elnevezést, amely az egyén számára fájdalmat okozhat.

Nem veszik el senki jogát, hogy „apa” legyen, hogy férfinak érezze magát, hogy a gyereke „anyának” vagy „maminak” nevezze, hogy akként élhessen, ahogyan csak akar. Ez a reform mindössze azt éri el, hogy az állam nem kényszerít senkit, hogy más megjelölés alatt regisztrálják, mint amit az identitása diktál. Franciaországban ennek nagyon is kézzelfogható oka van: az állam biztosítja az azonos nemű párok örökbefogadási jogát. Vagyis egy gyerek törvényes képviselője lehet két férfi is, illetve két nő. Ezek után őket arra kényszeríteni, hogy egy űrlapon az egyikük az „anya”, a másikuk az „apa” megjelölés alatt szerepeljen, szembemegy a hatályos jogszabály szellemével. És szükségtelen csúfolódásnak teszi ki őket, illetve gyerekeiket.

Párizsi Pride

AFP / BRUNO DE HOGUES

A magyar kormánypublicista ebből azt szűri le, hogy a franciák majd a gall kakasból is baromfit akarnak csinálni. És hogy a gyerekek majd nem tudják, kit kell felköszönteni anyák napján. Már miért ne tudnák? A magyar bürokrácia is használja a gyám és a gondviselő kifejezéseket, ettől még mindenki megtalálta azt a személyt, akit anyjának vagy apjának nevez. Nincsen „gyámok napja” vagy „édesgondviselő” megszólítás. Az állam használ egy nyelvet, az emberek meg egy másikat. Az állam figyeljen oda, hogy minden polgárával szemben adja meg az azonos tiszteletet, a polgárok pedig egymás között rendezzék ezt, ahogy akarják. Legföljebb egyesekkel majd nem barátkoznak annyian.

Az európai szélsőjobboldal (a magyar kormányoldallal együtt) úgy állítja be, mintha az egyént kényszerítené valamire ez a fajta törvényalkotás. Öles betűkkel hirdették, hogy

Németország bevezeti a harmadik nemet.

A megfogalmazás olyan, mintha ezzel Berlint és Hamburgot elárasztanák nemtelen kreatúrák. Meneküljön, ki merre lát! Holott a reform lényege nem a valóságot akarja megváltoztatni, hanem ellenkezőleg: a valósághoz az eddigieknél közelebb álló rubrikákat hoz létre a hivatalos dokumentumokban. Ha valaki a maga részéről idegennek érzi a nő és a férfi megjelölést, akkor dönthet úgy, hogy nem választja egyiket sem.

Angela Merkel és Olivia Jones transzvesztita előadóművész a német államfőválasztáson a szövetségi konvent berlini ülésén 2017. február 12-én

AFP / Emmanuele Contini

Attól, hogy Magyarország a „harmadik nemet” megtagadja a polgáraitól, nem változtatja meg azt a tényt, hogy vannak köztünk olyanok, akik nemi identitása ennél összetettebb. Az egyetlen dolog, amit a hagyományos megjelöléshez való ragaszkodás biztosít, hogy nem is kell szembenézni azzal, milyen komplikáltak tudunk lenni.

A kormánypublicista a boldog tudatlanságban azt írja:

„a magyar ember nem fogékony az ilyesmire”.

Ezt mindenki úgy dekódolná, hogy nálunk nincsenek melegek. Ez az állítás viszont épp annyira igaz, mint hogy Magyarországon megszűnt a korrupció, és Orbán Viktor üzleti ügyekkel nem foglalkozik. A francia és a német szabályozás nem azt változtatja meg, ami létezik, csak a szavait frissíti a realitásokhoz. A francia sajtót nyelvtudás hiányában nem tudom ebből a szempontból átnézni, de a német médiában elsikkadt a két említett reform. A harmadik nem lehetőségét még csak megírták, a francia szabályozással azonban csak az orosz pénzből fenntartott német nyelvű sajtó foglalkozott a hétvégén.

Magyarországon mindkét történet komoly hullámokat vetett. Csak a szabályozások lényege veszett el a magyarra fordítás során.