szerző:
hvg.hu

Miután nyilvánosságra hozták Blue Eyed Soul című új stúdiólemezük november 8-i megjelenését, a Simply Red bejelentette európai arénaturnéjának állomásait is. A listán november 23-a mellett Budapest szerepel.

Az egyik legsikeresebb angol koncertbandához méltóan, óriási show-val készülnek, amelynek keretében az új szerzemények mellett eljátsszák tündöklő karrierjük összes nagy slágerét is; többek között a Stars, a Holding Back The Years, a Fairground, valamint a Money’s Too Tight To Mention felcsendülésére biztosan számíthat a közönség.

Mick Hucknall az 1985-ös, korai kezdetektől a Simply Red dalszerzője és vezetője, akit már 1986 óta Ian Kirkham szaxofonos egészít ki. A jelenlegi banda felállása 2003 óta változatlan, és az új turnén igazán kiteljesedhetnek majd. “Azt akarom, hogy élvezzük a zenélést, a közönség pedig keljen fel és mozogjon, és mindenki tegye bele a szívét a buliba” – mondta az énekes.

A Blue Eyed Soult élőben rögzítették, csupán néhány utólagos felvétellel egészítve ki a British Grove Studiosban, Londonban. Ez az egyik beharangozó dal:

Mind a tíz dalt Mick Hucknall írta, és Andy Wrighttal együtt producelte, akivel már hosszú ideje dolgoznak együtt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kubatov: Az ellenzéki nász mézeshetei gyorsan elmúlnak majd

Kubatov: Az ellenzéki nász mézeshetei gyorsan elmúlnak majd

André Aciman: A legtöbben nem vagyunk boldogok azzal, akik valójában vagyunk

André Aciman: A legtöbben nem vagyunk boldogok azzal, akik valójában vagyunk

Vezethet-e hat vezérigazgató egy céget?

Vezethet-e hat vezérigazgató egy céget?

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Új esti és éjszakai vonatokat indít a MÁV

Új esti és éjszakai vonatokat indít a MÁV

Kinyomtattak egy komplett hajót – videó

Kinyomtattak egy komplett hajót – videó