Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A vírus miatt növekszik a rasszizmus és az idegengyűlölet – ami a járvány megfékezését is gátolhatja.
Alaposan felborzolta a kedélyeket egy bár a római a Trevi-kút közelében. Nem sokkal azután, hogy az olasz hatóságok hivatalosan is elismertek két koronavírusos megbetegedést Rómában, a bár kitett egy feliratot, amelyen kitiltották a kínai vendégeket.
A felirat körülbelül így szólt:
A nemzetközi biztonsági intézkedések miatt Kínából érkező emberek nem léphetnek be a helyiségbe. Elnézést kérünk bármilyen kellemetlenségért.
Mindeközben Olaszországban is egyre több részről jelentettek idegengyűlölő megnyilvánulásokat, amelyek célpontjai a kínai, illetve kínainak kinéző emberek. Ez pedig a járvány társadalmi és pszichológiai hatásaira is felhívja a figyelmet.
Csütörtökön a hvg.hu-n egy alaposabb cikkben foglalkoztunk a koronavírus és a rasszizmus, illetve az idegengyűlölet viszonyáról. Például hogy már a Magyarországon élő ázsiaiak is érzékelik a velük szemben növekvő bizalmatlanságot.
Nyilván nincs semmi rasszista abban, ha megpróbáljuk megérteni egy vírus működését, egy járvány terjedését, egy betegség lefolyását. De ténynek vehetjük azt is, hogy egy vírusnak nincs nemzetisége. A pánik azonban nagyon gyorsan átcsap bűnbakkeresésbe, ami viszont az irracionális félelmet hergeli, ráadásul a járvány megfékezése szempontjából is kontraproduktív: egy vírus nem csak egy bizonyos embercsoportot fertőz.
A WHO csütörtök este hirdette ki a globális egészségügyi vészhelyzetet. Az olasz kormány pedig lezárta a Kína és Olaszország közötti légi folyosót.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.