szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy friss tanulmány szerint az amúgy is lemaradó diákok a távoktatás miatt még jobban leszakadnak.

Az Országos kompetenciamérés 2017-es adatai alapján Hermann Zoltán becsülte meg, hogy a diákok mekkora részéhez nem juthat el az online távoktatás. A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete honlapján megjelent tanulmány a diákokat négy csoportba sorolta: az első csoportban nincsen internetkapcsolat vagy nincsen számítógép a háztartásban, így ezeket a diákokat aligha éri el az online távoktatás. A második csoportban van internetkapcsolat, de hozzávetőlegesen 3 nappali tagozatos diákra jut egy számítógép, így az online távoktatáshoz való hozzáférés erősen korlátozott. A harmadik csoportban van internetkapcsolat, és hozzávetőlegesen 2 nappali tagozatos diákra jut egy számítógép, ami nem ideális, de kevésbé erős korlát, végül a negyedik csoportban minden diákra jut egy számítógép.

A kutatók azt feltételezik, hogy az első két csoportba tartozó diákokat gyakorlatilag nem éri el az online távoktatás. Megjegyzik, hogy ez egy egyszerűsítő feltevés, mert nem veszik figyelembe, hogy ezen diákok egy részének is van okostelefonja, és azt sem, hogy a háztartásban lévő számítógépeket nem csak a diákok használják. Ezzel együtt úgy vélik, hogy a becsléseink valószínűleg nagyságrendileg pontosak.

Az adatok alapján az látszik, hogy a 6., 8. és 10. évfolyamon a diákok 12, 10 és 7 százaléka egyáltalán nem elérhető, további 7, 7 és 6 százalék erősen korlátozottan elérhető az online oktatás számára.

Összességében ez a diákok 20, 17 és 12 százalékát jelenti. Miközben a teljes közoktatás online üzemmódra állt át, az általános iskola felső tagozatán közel minden ötödik diák gyakorlatilag nem fér hozzá ehhez. A 10. évfolyamon jobb a helyzet, ez feltehetően azzal függ össze, hogy a hátrányos helyzetű diákok egy jelentős része 10.-re már lemorzsolódott a közoktatásból.

Az online oktatással nem vagy alig elérhető diákok főleg az iskolázatlan szülők gyerekei és a hátrányos helyzetű régiókban élők közül kerülnek ki.

A tanulmány rámutat, hogy az online nem vagy korlátozottan elérhető diákok körében nagyon sokaknak eleve nehézséget okoz a tanulmányi követelmények teljesítése. A nem elérhetők több mint 40 százaláka 1-es vagy 2-es osztályzatot ért el félévkor matematikából. A korlátozott online hozzáféréssel rendelkezők között ez az arány közel 30 százaléka.

„Összességében a diákok jelentős része – az általános iskolában közel minden ötödik diák – nem vagy csak erősen korlátozottan fér hozzá az online oktatáshoz. Közöttük sokaknak már eddig is nehézséget okozott az iskolai követelmények teljesítése; az online oktatásból való részleges vagy teljes kimaradásuk várhatóan növeli ezeket a problémákat, amelyeket ráadásul tovább súlyosbíthat a szülők munkanélkülivé válása.”

A tanulmány itt olvasható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Balla István Kult

Viharos gyorsasággal álltak fel a digitális operatív törzsek az iskolákban

A legtöbb helyen izgalmas kihívásként tekintenek a tanárok a közoktatás digitális térbe helyezésére, napok óta az innovációs lehetőségeken gondolkodnak a tantestületek. Mindenképp egy nagy oktatási és szociális kísérletről van szó, aminek azért megvannak a veszélyei is: a leszakadó rétegek hátrányai várhatóan még inkább nőnek.