szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hercegi pár 1990 májusában tett látogatást hazánkban.

A volt szocialista blokk országai közül elsőként Magyarországot kereste fel a walesi hercegi pár. Május 7-én délután érkeztek, Göncz Árpád fogadta őket. Az akkor még csak ideiglenes köztársasági elnök, aki ezt a tisztet is csak pár napja töltötte be, nagyon elegánsan oldotta meg a pár reptéri fogadásán az esetleges protokollbéli hiányosságait. Azt mondta Károlynak, hogy “az ön családja ezer éve csinálja ezt, én három napja”.

A pár aznap díszvacsorán vett részt az Országházban. Majd a négynapos látogatás során voltak a Vásárcsarnokban, a Halászbástyánál, ellátogattak Bugacra (ahol pálinkáztak is), Károly a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus) beszédet tartott a gazdasági és kulturális élet szereplőinek, megnézték a Vígszínház egyik darabját, a hercegnő a Pető Intézetben és a Filmgyárban is járt.

Villamosoztak is, a Duna-parton közlekedő 2-es villamosra szálltak fel, a Vigadóig mentek a járművel, ott már néptánccsoportok várták.

Diana két évvel később még egyszer ellátogatott Budapestre – akkor már egyedül, a Brit Balett társulatát kísérte el hazánkba mint a szervezet fővédnöke.

Szigeti Tamás fotóművész a Facebook-oldalán osztja sorra a 30 évvel ezelőtti eseményekről készült képeit. A Diana–Károly-vizitről például ezeket lőtte:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!