Függöny fel. János király unott arccal, palástban üldögél a színen, egyik kezében jogar, a másikban országalma. Mögötte újabb felgördülő függöny, amely láthatóvá teszi anyját, Eleonórát, és unokahúgát, Kasztíliai Blankát. Egy újabb függöny mögött a király hóhérai sorakoznak. Mögöttük az akasztott emberek, a velejéig romlott rendszer áldozatai – mondhatni teljes az összkép.

A függönyökkel elválasztott tér egyszerre teszi lehetővé, hogy világosan jelenjen meg előttünk a társadalom szerkezete, és azt is, hogy újabb és újabb rétegekkel gazdagítsa ezt a nagy tétért folyó, de mélységesen kisstílű és cinikus küzdelmet.

MTI / Kollányi Péter

„Jó, ha egy díszletnek van filozófiája, de engem a funkciói legalább annyira érdekeltek. Számítógépes nyelven, layer-eknek neveztem ezt a függöny-rendszert, mert a tér- és a történetmesélés is több, egymásra rétegzett dimenzióban tudott megjelenni benne. Speciális lehetőséget adott a komponálásra, a szerkesztésre, és akár egy-egy jeleneten belüli vágásra is” – mondta a hvg.hu-nak Bagossy László, az előadás rendezője.

Felidézte, hogy Dürrenmatt 1968-as átirata úgy merült fel, hogy a színház igazgatójának, Mácsai Pálnak volt egy régi emléke róla: Kerényi Imre rendezésében játszotta, még a Kádár-rendszerben az akkori Színművészeti Főiskolán. Bagossy szerint a darab jó választás volt 2011-ben is, mert telibe találta a rendszerváltás illúzióinak szertefoszlását, értékeinek erodálódását, majd szisztematikus lebontását a politika által, ugyanakkor az Örkény társulatának adottságaival is szerencsésen találkozott.

A rendező nem híve a direkt üzengetéseknek, de fontosnak érzi, hogy a néző a bőrén érezze azt a társadalmi kontextust, amelyben az előadás létrejött. Azt mondja, igyekszik olyankor is árnyaltan fogalmazni, amikor legszívesebben kapával-kaszával menne ki az utcára. „Maga a darab természetesen a politikáról szól, de több évszázados viszonylatokban, hiszen már a múltszázadi Dürrenmatt gondolatmenete is Shakespeare János királyából indult ki. Ez azért is hervasztó, mert ilyenkor joggal támadhat az az érzésünk, hogy

a politika alapvető mechanizmusai semmit sem változtak, ugyanazok az ócskaságok, aljasságok, sötét ösztönök mozgatják az embereket ma is, mint sok száz évvel ezelőtt.

Dürrenmattnál a játszmába a király fattya hozhat némi reményt: ő az, aki végre a nép érdekeit is szem előtt kívánja tartani, de az Örkény Színház előadásában ez is csak egyfajta eszköz, jól felépített retorikai fogás. A rendező szerint ez a gondolatmenet az ő és a Fattyút játszó Polgár Csaba ízléséből következett: a színész észjárása is rafináltabb, rétegzettebb szerepformálásra mozdult, így magától értetődő volt, hogy a karaktere sem ragadt meg a pozitív hős kliséinél, hanem kérdőjeleket hagyott maga után a nézőkben, akik örömmel leshettek a kulisszák mögé, oda, ahol mindenki fölött áll valaki, mindenki megvehető vagy megvezethető, és ilyen formán bábok csupán a játékban.

MTI / Kollányi Péter

Plantagenet Arthurt – János bátyjának, Oroszlánszívű Richárdnak a fiát – például tényleg egy báb segítségével „keltették életre”, akit mindenki kedve szerint beszéltet és tesz-vesz, gyakorlatilag kézről kézre adják, és odébb teszik, ha útban van. Bagossy Lászlónak eszébe sem jutott, hogy hús-vér kisfiú játssza el Arthurt.

„Vannak olyan színpadi jelenlétek, amelyek számomra túlságosan komolyak és reflektálatlanok. Az állat, a gyerek jelenléte, sőt, sok esetben a meztelenség is túlságosan komoly gesztusok, amelyeket nem lehet elég jól ellenpontozni. Van abban valami filozofikus, hogy ide-oda pakolgatnak egy bábot, és sokkal költőibb is, mint egy valóságos gyerek” – mondja a rendező, és hozzáteszi: nehézséget és örömet is jelentett a társulatnak együtt dolgozni Arthurral, mert a bábok csodálatos, de erőszakos kis lények, akiknek megvannak a maguk törvényei. Először azt hitték, könnyen megbirkóznak majd a feladattal, de aztán szakember segítségét kellett kérniük, és komoly munkaórákat szántak arra, hogy a bábot megfelelően tudják mozgatni.

Az előadás során a nézők gyakorlatilag a figyelmen kívül hagyott népet képviselik, de az uralkodók soha nem felejtenek el szerepelni: e pillanatok nagyon is emlékeztetnek a politikai prezentáció frontális, alakoskodó megjelenésére. Nekünk beszélnek, rólunk beszélnek, de anélkül, hogy bármikor, bármilyen formában is kíváncsiak lennének ránk. Nem is csoda, ha a néző késztetést érez arra, hogy időnként megszólaljon, ami a rendező visszaemlékezései szerint néhány alkalommal élesben is megtörtént.

Az Örkény előadása remekül mutatja be azt is, hogy a harc mindennél előrébb való, de csak addig, amíg valaki el nem vérzik benne. Hogy a győztes mit kezd azután, azt mintha útközben el is felejtette volna kitalálni.

Másokon uralkodni zsigeri késztetés, minden eszme vagy ideológia csak színjáték körülötte. Elvszerűtlennek lenni a hatalom megtartása érdekében ma is napi rutin. És a mai világ még pragmatistább, mert az elképesztő technológiai fejlődés brutálisan rafinált fegyvereket ad a politika kezébe. Az eszméinket, ízlésünket, szenvedélyeinket pillanatok alatt darabokra lehet szedni az egyre kifinomultabb algoritmusok segítségével.

Adatainkat úgy gyűjtik be tőlünk a világ hatalmasságai, mint méhektől a mézet, birkáktól a gyapjat. És ahogy az atomkorszak kezdete óta, úgy az adatkorszak hajnalán is az a nagy kérdés, hogy miféle emberek nyomogatják majd a gombokat” – véli a rendező, aki nem találja helyesnek, hogy a színház a politika szorításában és a vele való harcban megpróbálja átvenni annak észjárását és módszereit.

Bagossy László egyébként 2019-ben otthagyta az Örkény Színházat, és még a váltás előtt felkérték, hogy vezesse a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházi Intézetét, illetve van egy saját rendezőosztálya is, ami már önmagában is egész embert kívánó feladat. „Az Örkényből való távozásom óta sok helyre hívtak, vezetői feladatokkal is megkínáltak, de egyelőre nem akartam elvállalni semmiféle színházi munkát. Most szűkében vagyok a kedélynek és a lelkesedésnek, ami pedig a színházcsináláshoz elengedhetetlen. Ráadásul az is dolgom, hogy a tanítványaim felé legalább valami csekély optimizmust sugározzak, és elhitessem velük, hogy a meghasadtságnak és a politikai különalkuknak ebben a csodálatos színházi világában lehet majd keresnivalójuk.”

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: