A békeidők népszerű videós műfaja, az egy napot bemutató úgynevezett day in the life klipek megrázó háborús dokumentációt nyújtanak a TikTokon. Ezek a civil felhasználók száz évvel ezelőtt naplót vagy leveleket írtak volna, most viszont akár posztolással is feldolgozhatják a traumatikus helyzetüket, és nagyon sokan élnek is vele. Az pedig, hogy ők milyen képeket közvetítenek, nagyban befolyásolja azt, milyennek lát a világ egy háborút.

„Vladdy Daddy please no war": hogy élik meg Ukrajnát az elsőháborúzók a TikTokon?

Minden eddiginél közelebb kerülhetünk egy háborúhoz - nemcsak mert a szomszédos országban történik, hanem mert a történteket több ezer ember videós formában dokumentálja a külvilág számára. Amennyire izgalmas, annyira veszélyes is az új helyzet.

A képek történetíró erejével nagyjából száz évvel ezelőtt, az első világháború alatt szembesült először az emberiség, ez volt az első nagy konfliktus, amelyről széles körben jelentek meg képek, hogy aztán a spanyol polgárháború már kitermelje a maga fotóriportereit, akik a Leica gépeikkel egészen a frontvonalig merészkedtek, a normandiai partraszállást pedig egyenesen Robert Capa lencséjén keresztül láttuk. A mozgóképek nyelvén próbálhatta megérteni a világ a vietnami háborút, majd néhány évtizeddel később, az Öböl-háború idején az élő televíziós közvetítés vette át a fotók helyét.

Az Arab Tavaszt már az első Facebook-forradalomként emlegetjük, Ukrajnával pedig elérkeztünk az első TikTok-háborúig (amely mindeközben a civil, személyes dokumentáción keresztül ugyanúgy jelen van a többi platformon is, a Twitteren, az Instagramon vagy épp a Telegramon). Az egyszer csak háborúra ébredő felhasználók már akkor meg tudták mutatni, hogy mi történik ukrán földön, mielőtt a riporterek még odaértek volna, sőt még akkor is, amikor a sajtó képviselői a biztonságuk érdekében már elhagyták a terepet. A közösségi média – bármennyire is tökéletlen és megbízhatatlan – sokszor az egyetlen csatorna a jelen történéseihez. Ahogy a New Yorker cikke fogalmaz, a háborúból kontent lett, amely egyszerre terjed minden platformon.

A groteszk határát gyakran súroló, olykor pedig át is lépő háborús tartalmak az aktív TikTok-felhasználóknak aligha idegenek – míg egyes videók csupán bemutatják a háború sújtotta Ukrajna mindennapjait, addig mások olyan napirendi pontként említik a bombázás előli bujkálást, vagy a melegedést a hajszárítóval, mintha csak a reggeli fogmosásról lenne szó.

@valerisssh Living my best life ������������������ Thanks Russia! #ukraine #stopwar #russiastop ♬ Che La Luna - Louis Prima

Azok a fiatal influenszerek, akik eddig smink- vagy divatvideókkal gyűjtötték a követőket, most egyfajta közösségi médiás szabadságharcosként gázolnak nyakig a világpolitikában. A glamúr helyét átvette a bunker és a Kalasnyikov.

Az ukrán tiktokerek között legnépszerűbb, a közösségi médiában valerisssh-ként ismert Valerija Sasenok háborús videói többmilliós nézettséggel bírnak, az egyik a negyvenmillió megtekintést is átlépte. A fiatal lány az utolsó videói alapján Lengyelországba menekült a családjával. „Életem legszörnyűbb utazása, kösz, Putyin” – feliratozta a felvételekre. Egy másik videóban a humanitárius segélyként kapott ruhákat próbálgatja fel, mintha csak plázatúráról ért volna haza. Azzal, hogy a békeidők könnyedségét és ismerősségét illeszti be a háborús háttérbe, elképesztően erősek lesznek a videói.

@valerisssh

Fashionable refugee������������������

♬ Funny Song - Cavendish Music

Egy másik nagy népszerűségnek örvendő ukrán tiktokos, Alina Volik (@alina__volik) már eggyel kevésbé humoros módon ábrázolja a háború pusztításai. Ő inkább Ukrajna ma már sok esetben lerombolt szépségeit mutatja be a követőinek, élesen szembe állítva a múltat a jelennel. Valerijához hasonlóan ő is menekülni kényszerült, amit szintén dokumentált, ő viszont családjával Budapestre jött a borzalmak elől.

@alina__volik Watch my Instagram stories to see what it’s like to live in Ukraine right now ������ #nowarinukraine ♬ original sound - Andres

A videók erejét adó cinikus humor, vagy ha úgy tetszik alkalmazkodási mechanizmus, akár célba is érhet, hiszen a TikTok népszerűsége világszerte óriási, videói pedig olyan fiatalokhoz is eljutnak, akiket sok esetben nem foglalkoztatna a háború, mert átláthatatlannak találják, vagy távolinak érzik maguktól, az ilyen jellegű videók viszont elérik az ingerküszöbüket.

Másrészről viszont a háború viccelődő, bagatellizáló bemutatása negatívan is lecsapódhat, hiszen azt sejtetheti, hogy mégsem olyan súlyos ez a konfliktus, olyanokért minek aggódni, akiknek még tiktokozni is jut idejük. Másokban ellenszenvet válthat ki, mert ízléstelennek tartják az ilyesfajta megközelítést. Azt viszont aligha lehet vitatni, hogy mindenkinek joga van úgy feldolgozni az őt érő csapásokat, ahogyan azt szeretné és módjában áll – a közösségi média erre pedig egy új, talán még szokatlan teret kínál.

Akárhogyan is, a day in the life videók, vagy a menekülést humorosan, de mégis rettentő keserűen bemutató tartalmak autentikusak és emberiek – ez nem mondható el azonban minden megmozdulásról a közösségi térben. Míg az ukránok menekülnek, harcolnak, vagy esetleg tiktokoznak, addig a világ többi része figyel, tanul és segít, vagy legalábbis ezt akarja, hogy higgyék róla. A közösségi média ugyanis többek között arra is tökéletes eszköz, hogy az ember jó színben tetszelegjen, nemcsak a külsejét, hanem a nézeteit és empatikus mivoltát illetően is.

Ez a fajta performatív hozzáállás egészen újkeletű, hiszen az internet előtt vagy elment az ember tüntetni és tett valamit, vagy nem, most azonban teljes kényelemben teheti ki a Je suis Charlie, a Black Lives Matter vagy a Pray for Ukraine posztokat az Instagram-oldalára anélkül, hogy elhagyná a szobáját. A szolidaritás kifejezésére persze ez is legitim módszer, de könnyen kiüresíthető, és sokan épp ezt teszik.

A nagyobb közönséggel bíró hírességek vagy influenszerek esetén nem nehéz belefutni abba a jelenségbe, amikor az egyén szerepvállalása egy ukrán zászlós Instagram-sztoriban tetőzik, majd ugyanúgy folytatja egy napi outfit-poszttal, esetleg egy hirdetéssel, mintha mi sem történt volna. Szintén nem egyedi eset, hogy felhasználók mindenfajta személyes hozzászólás vagy gondolat nélkül posztolnak szolidaritást hirdető képeket, hiszen mit fognak gondolni a követők, ha nem teszik, meg amúgy is mindenki ezt csinálja, így ők is elvártnak érzik.

Szóval akkor mi értelme is van ennek? Az tény, hogy ezek a posztok, különösen, ha nagy követő táborral rendelkező felhasználóktól érkeznek, meghatványozzák azoknak az embereknek a számát, akikhez eljut egy fontos információ, ennek áramlása pedig jelentősen gyorsabb is lesz. Ha a felhasználók állandó jelleggel a háborúról szóló posztokba ütköznek, akkor még akaratuk ellenére is tájékozódnak, de legalább is tudatában lesznek a helyzet fontosságának, ez pedig nem elhanyagolható egy ilyen krízisben.

És vannak kezdeményezések, amelyek igencsak nagy léptékben művelik a figyelemfelkeltést. David Beckham például addig ment, hogy az Instagram-fiókját egy harkivi szülészeti klinika vezetőjének adta teljes 24 órára. Irina, a doktornő Beckham gesztusa által egészen testközeli élményt adott át az egykori futballista igencsak népes, közel 72 milliós követőtáborának, és mindenki másnak, aki az oldalra tévedt. A híresség aktivitása révén másodpercek alatt egy, a föld alá kényszerült szülészeten találhatta magát a felhasználó, ahol – bár a támadó erők fent épp pusztítanak – mégis új élet születik.

A posztolást pedig sok esetben még ennél is konkrétabb segítségre lehet váltani. Rögtön eszünkbe juthat az elmúlt hetek egyik adományozói sikersztorija, amely a Mila Kunis-Ashton Kutcher házaspártól indult ki. Ők egy rövid, velős videóban nemcsak felvázolták a háborús helyzetet, hanem személyessé is tették – Mila Kunis ukrán gyökereivel –, sőt másokat is cselekvésre bírtak, így az Ukrajnát segítő kezdeményezésük ma már több mint 30 millió dollárnál jár. Hogy ez össze jött-e volna a közösségi média kiiktatásával is? Nem kizárt, de az biztos, hogy sokkal nehezebb lett volna.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: