2016-ban, amikor az első hospitálással töltött napomat kezdtem a Karinthy Frigyes Gimnázium falai között, azonnal a kockás inges kiállás egyik legszebb kezdeményezése fogadott, mivel az aulában az ott tanuló diákok és az őket tanító kollégák közösen egy nagy képen fejezték ki ellenvéleményüket az azóta már elhíresült kockás inges kijelentéssel szemben. Az utóbbi hetek történéseit tekintve mára ez a megmozdulás az én pályámat tekintve is szimbolikus erővel bír.

Az ezt követő 2016/2017-es tanévben már a gimnázium dolgozói között tudhattam magam magyar és média szakos tanárként. Nehéz lenne leírni, mennyi szeretetet kaptam itt diákoktól és kollégáktól egyaránt, és azt is, hogy a tanítás milyen csodálatos felismerésekhez, élményekhez juttatja a tanítót és a tanulókat. A múlt évben abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a tanulók Az Év Tanára díjjal ismerték el munkámat, ez újabb erőt adott a folytatáshoz.

Túry Gergely

Azonban azt is be kell vallanom, hogy az első pillanat óta azt érzem, egyre inkább szűkül a tér körülöttünk, egyre kevesebb a lehetőségünk a minőségi oktatásra. Az első három-négy évemre visszagondolva, hogy ott mennyi munkaórát kellett beletennem napról napra az órákra való készülésekbe, javításokba, csodálom, hogy kibírtam. Higgye el mindenki, a tanárok (legyen az kezdő vagy rutinos kolléga) leterheltsége valódi probléma!

Jómagam azért élek a mára egyetlen valódi véleménynyilvánító eszközzel, a polgári engedetlenséggel, mert azt látom, hogy a kormány semmibe veszi a tanárok hosszú évek óta hangoztatott követeléseit. Olyan mértékű cinizmus uralkodott el a nem csak velünk, hanem az összes közalkalmazottal való párbeszédben, hogy az szinte példátlan. Én ezen szeretnék változtatni. Egyúttal meg szeretném mutatni a diákjaimnak is, hogy vannak olyan pillanatok, amikor nem lehet fejünket lehajtva úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Nem lehetünk áldozatok!

Egy végzős osztály osztályfőnökeként nagyon kemény morális döntés elé állított az elmúlt időszakban kialakult helyzet. Mégis úgy gondolom, érdemes folytatnunk, mert most az összefogás ideje kell, hogy következzen, hisz ez az első lépése annak, hogy legyőzzük a társadalomban lévő, évtizedekre visszanyúló tanult tehetetlenséget. A vidéken tanító kollégáknak, diákoknak és szülőknek is tudatosítaniuk kell, hogy nincsenek egyedül. Ott vannak egymásnak, és a közösség erejével egy politikai akarat sem képes hosszú távon és eredményesen fellépni, hiszen mégiscsak: „Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!”.