szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Miért fogjak bele a tudatos táplálkozásba – és miért fontos, hogy éppen most? Milyen betegségek függenek össze azzal, hogy mit eszünk? Viszlát hús, viszlát zsír, viszlát cukor – vagy ez nem ilyen egyszerű? És hogyan egyek tudatosan, ha nem tudom, hogyan kell? Elindult a Kösz, jól, a HVG új wellbeing podcastja, amelyben adásról adásra vizsgáljuk meg a fizikai és szellemi jóllét és tudatosság különböző állomásait. Az első részben a táplálkozás kérdéskörét jártuk körbe, Bánhalmi Kata vendégei Dr. Bartha Ákos élelmiszerbiológus, a Táplálkozásbeállítás alapító tulajdonosa és Dr. Varga Zsuzsanna háziorvos, a Funkcionális Orvoslás Nőknek alapítója voltak.

Kezdődik a HVG Podcastok őszi szezonjának hatodik műsora is, a Kösz, jól című wellbeing műsor Bánhalmi Kata vezetésével. Ahogy az az előzetesből korábban kiderült: minden adásban a fizikai és szellemi tudatosság egy adott kérdését járjuk körül, először szakmai magyarázatot adva, hogy mire és miért érdemes odafigyelnünk, majd gyakorlati tippeket arra, hogyan törődjünk magunkkal, vagy ha problémába ütközünk, merre keressük a megoldást.

Az első részben egy alapvető témát vizsgáltunk meg, nem alapvető alapossággal: a táplálkozást, egészen pontosan azt, mit tudunk megelőzni és hogyan tudunk teljesebb életet élni azáltal, hogy tudatosabban étkezünk. A Kösz, jól vendégei Dr. Bartha Ákos élelmiszerbiológus, a Táplálkozásbeállítás alapító tulajdonosa és Dr. Varga Zsuzsanna háziorvos, a Funkcionális Orvoslás Nőknek alapítója voltak.

Kövesse és hallgassa meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: Spotify, Apple Podcasts, Google Podcasts, SoundCloud, YouTube

Vagy iratkozzon fel a Kösz, jól csatornájára itt: Spotify, Apple Podcasts, Google Podcasts


  • 2:16: Miért kell tudatosan foglalkozni a táplálkozással? A testünk hogyan lesz hálás érte?
  • 3:41: A háziorvosok mennyire hívják fel a figyelmet a táplálkozás kérdésére? Hogyan tudnának segíteni?
  • 6:00: Hol találkoznak a táplálkozással a ma Magyarországon tipikus betegségek? Hogyan viszonyul az egészségi állapotunk az EU-hoz? Hogyan térül meg gazdaságilag is, ha személyes mellett állami figyelmet is fordítunk a krónikus betegségek megelőzésére?
  • 9:51: Mik azok a „taposóaknák” és „multifunkcionális élelmiszerek”?
  • 11:16: Jód és szelén – miért fontosak és miben találjuk meg őket?
  • 12:48: Miért számít, hogy mit eszik az, amit mi eszünk?
  • 13:32: A millió forintos kérdés: mi a szakmai vélemény a húsevésről? Él-e automatikusan 100 évet, aki kevés húst eszik?
  • 17:51: Mik azok a hüvelykujjszabályok az étkezésben, amelyekre ha csak egy évig odafigyelünk, már érezhetően jobban leszünk?
  • 22:34: Vércukor, inzulin-rezisztencia, glükózcsúcsok – beszéljünk róla!
  • 28:47: Hogyan kezeljük a „ne együnk este” és ehhez hasonló szólásmondásokat?
  • 30:45: Mi az az egy vezérgondolat, amit ha megjegyzünk az adásból, el tudunk indulni a tudatosabb táplálkozás felé?
  • 32:36: Szólhat-e a lelkünk, hogy nem jól eszünk?
    HVG

    HVG-előfizetés digitálisan is!

    Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!