A Hunyadi főszereplője: „Segítettek felszínre hozni a bennem mélyen szunnyadó férfierőt”
Kádár L. Gellért katonai kiképzéshez hasonlította a felkészülését, habár szerinte azzal is öntudatlanul Hunyadi János szerepére készült, hogy már vagy tíz éve végez saját testsúlyos edzéseket.
hvg.hu
Testi szempontból úgy éltem meg, főleg a felkészülési szakaszt, mint egy kőkemény katonai kiképző iskolát. Annak ellenére, hogy már legalább egy évtizede végzek saját testsúlyos edzéseket; mintha ezzel is öntudatlanul a Hunyadirakészültem volna
– többek között erről is beszélt Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat főszereplője a Mandinernek adott interjújában.
Kádár L. Gellértet ugyan nem kérdezte a Mandiner sem a kagylóhéjjal elvégzett fanszőrborotválásról, sem a leszbikus szexjelenetről, de azt elmondta, hogy a felkészülés fél éves és a forgatás másfél éves időszaka sokat formált rajta fizikailag, szellemileg és lelkileg egyaránt. „A harcművészetek, a kardforgatás terén tényleg a nulláról épített fel a Farkas Balázs vezette »akciórészleg«. Nem lehetek nekik elég hálás azért, mert segítettek megtalálni és felszínre hozni a bennem mélyen szunnyadó férfierőt” – fogalmazott a színész.
Az is kiderült, hogy a filmforgatást megelőzően (a látszat ellenére) szinte semennyire nem tudott lovagolni, a vágtával pedig még most is óvatos: „tudom, hogy kiképzés ide vagy oda, a profi lovastól elég messze vagyok”.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.