„Az Orbán-kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével teljes mértékben ellentétes” a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint az, hogy Takaró Mihály irodalomtörténész Széchenyi-díjat, Döbrentei Kornél író pedig Kossuth-díjat kapott a nemzeti ünnepen.
A Mazsihisz tiltakozik Takaró és Döbrentei kitüntetése ellen, azt írják: „nem találunk magyarázatot arra, hogy ezt a két antiszemita embert miért kellett 2025-ben is kitüntetni”. 2019-ben ugyanis már mindketten kaptak állami kitüntetést, Takaró József Attila-díjat, Döbrentei pedig Magyarország Babérkoszorúja-díjat.
Azt ugyanis nem fogadjuk el, hogy a munkásságuk alapján megérdemlik. Nem, nem érdemlik meg. Miképpen a magyar kultúra sem ezt érdemli
– áll a Mazsihisz közleményében.
A szervezet az MTI Közéleti Szerkesztőségéhez is eljuttatta a közleményt, ám az állami hírügynökség megtagadta annak kiadását a Nemzeti Közleménytár Szabályzatára hivatkozva, írja a 24.hu.