Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot
A bíboros ugyanakkor úgy véli, XIV. Leó személye kapocs lehet Észak- és Dél-Amerika között.
A bíboros ugyanakkor úgy véli, XIV. Leó személye kapocs lehet Észak- és Dél-Amerika között.
MTI
Sietni kellett a Budapest-Belgrád vasúttal.
HVG
Az új pápa pénteken tartotta meg első vatikáni miséjét, amelyen a hit hiányáról beszélt, és arról, hogy ez ellen sürgősen cselekednie kellene a katolikus egyháznak.
hvg.hu
Tobias Thyberg elismerte, hogy hallgatott a képekről.
MTI
A három évtizede működő magyar–amerikai rendészeti oktatási intézmény első a kategóriájában, és globálisan is mintateremtő lett. A résztvevők kiemelték a nemzetközi együttműködés jelentőségét, valamint visszaemlékeztek a belügyminiszter szerepére az alapítása kapcsán.
HVG
Nyíltan áll ki a közösség mellett, most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz – írják a szervezők.
hvg.hu
A volt teniszező bipoláris zavarral küzd, tavaly kórházi kezelésre szorult.
hvg.hu
Mindketten tagadják a vádat, de a mobiltelefonjaik helyadatai szerint a helyszínen voltak a nagy értékű fa kivágásakor.
MTI
XIV. Leó pápa az ünnepi asztalnál mondta el a bíborosoknak, miért ezt a nevet választotta.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy egészen egyszerű mentális gyakorlatot hozott a Penge podcast legutóbbi adásában Kenyeres András mentáltréner és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó. A tökéletes nap elképzelése segít visszaszerezni az elveszített motivációt.
HVG
Bár Donald Trump lelkendező poszttal köszöntötte a XIV. Leó pápát megválasztása után, a MAGA-mozgalom már nem volt ennyire lelkes, egyből nekiestek a chicagói származású egyházfőnek.
Kiderült, milyen játékokat nem kedvelt a gyermek Robert Francis Prevost.
hvg.hu
Geszti Péter és felesége, Dietz Edit heti egy nagy séta alatt „rakják rendbe” közös dolgaikat.
hvg.hu
A pápa perui, Isten szereti Perut – mondta a dél-amerikai ország elnöke.
HVG
XIV. Leó testvére elárulta, hogy az új egyházfő is látta a Konklávé című filmet.
HVG
A szervezők szerint nagyon jól fogynak a jegyek az idei fesztiválra, utoljára a járvány előtt, 2019-ben adtak el ennyi napijegyet elővételben.
hvg.hu
Több cikket is megosztott közösségi oldalán a témában, az egyik szerint Jézus arra figyelmeztetett, hogy aszerint ítélnek meg bennünket, hogyan bántunk a bajbajutottakkal.
HVG
Donald Trump szerint óriási megtiszteltetés Amerika számára, hogy Robert Francis Prevost lett az új pápa.
HVG
A XIV. Leó nevet választó Prevost Chicagóból származik és nézeteiben igen közel áll Ferenc pápához.
hvg.hu
Válogatás az AFP Vatikánban dolgozó fotóriportereinek képeiből.
Lakos Gábor