Jöhet az „ítéletnapi” olajár? Az elemzők óvatosak
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
Európában a legnagyobb drágulást mérték a magyar ingatlanárakban, és a harmadik legnagyobbat az albérletárakban 2010 és az idei első negyedév között.
A miniszterelnök lányának legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője Tiborcz Istvánnal és a pelenka-ügy ezeknél is nagyobb vihart vert.
1991 óta százszoros növekedést ért el.
63 százalékkal nőtt egy év alatt a cég árbevétele, 41 milliárd forint után 67 milliárd forint folyt a cég kasszájába.
A mesterséges intelligencia használatához szükséges chipek legnagyobb amerikai gyártója maga mögé utasította az Apple-t és a Microsoftot is.
A Telexnek nyilatkozó érintettek szerint 50-200 embert is kirúghattak.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel? Ki lehetett vagyonosabb, Jeff Bezos vagy Rockefeller? Mennyi pénzt érne Augustus császár vagyona ma, és volt-e nála több pénze Kína valamelyik urának?
Két friss kormányrendelet alapján az állami földgáz-nagykereskedő (MVM CEENergy) jövőre az év első három és utolsó három hónapjában átveheti a 2022-ben a mostani ár többszörösén betárolt, azóta csak a pénzt emésztő gáztartalékot. A tartalékot így fel lehetne számolni, könyvelési szinten nagy, de egyszeri tétel lenne a CEENergy elkülönített rezsiveszteségében.
Az Egyesült Államok gazdasági kihívóinak mindig új feje nő. Kezdődött a németekkel, aztán jöttek a japánok, majd jelenleg ismét Kína az első számú közellenség – mindeközben India is készül a kihívó szerepére.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Homlok Zsolt 1,2 milliárd forintos kartellbírságot kapott, miután elvált Mészáros Lőrinc lányától. A bíróság a bírságon nem változtatott, de jogvédelmet adott a Homlok-csoportnak.
A külföldi céges bevásárlásokra ráhúzott állami elővásárlási jog végső soron a magyar cégek érdeke – állítja a gazdasági minisztérium. A szaktárca amúgy semmit sem cáfol a rendkívül széles körű, rendkívül szigorú, teljesen átláthatatlan magyarországi engedélyezési procedúrával kapcsolatos kritikákból.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
A költségvetés némi többlettel zárta a júniust, köszönhetően a Szerencsejáték Zrt. és a Corvinus Zrt. osztalékfizetéseinek – utóbbin keresztül tulajdonolja az állam a ferihegyi repteret, illetve ezen keresztül szállt be a kudarcba fulladt spanyol vonatbizniszbe.
Bár a rezsidíjak változatlanok, a kettős díjrendszer miatt a statisztikai hivatal hónapról hónapra árváltozást mutat ki a fogyasztás függvényében. A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg. Lehet, hogy a lakosság már nem spórol annyira a fűtésen.
Sok a bizonytalanság a kormányzati árkorlátozások, az időjárás és a munkaerőpiaci folyamatok miatt – mondják elemzők az inflációs adat publikálása után.