SCHENGENI MEGÁLLAPODÁS
A luxemburgi Schengenben 1985. június 14-én a Benelux államok, Franciaország és a Németországi Szövetségi Köztársaság megállapodást írt alá „a közös határok ellenőrzésének fokozatos megszüntetéséről”. A megállapodás 33 cikke rövid távú intézkedésekre (a rendszeres ellenőrzések megszüntetése, a formalitások könnyítése, a vízumszabályok közelítése, a határőrségek közötti szorosabb együttműködés) és hosszú távú intézkedésekre [a külső határok erősítése, a hozzáadottérték-adó és jövedéki adók harmonizációja stb.] oszlik. A Schengeni Egyezmény számos késedelmet követően 1995 márciusában lépett hatályba az eredeti öt aláíró államban, Portugáliában és Spanyolországban. Ausztria, Görögország és Olaszország 1997 végétől kezdve alkalmazzák az egyezményt. Dánia, Finnország és Svédország is csatlakoztak a schengeni csoporthoz: e három országot Izlanddal és Norvégiával már útlevélunió kötötte össze. A schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyvet az Amszterdami Szerződéshez csatolták. E rendelkezés tekintetében mind az Egyesült Királyság, mind Írország éltek a kimaradás (Dánia pedig a részleges kimaradás) lehetőségével.
SCHUMAN, ROBERT (1886–1963)
Robert Schuman francia külügyminiszterként 1950. május 9-én javaslatot tett a francia és német szén- és acéltermelés egyesítésére, és annak közös, nemzetek feletti fennhatóság alá helyezésére. Ez a javaslat, amely zömében Jean Monnet munkája volt, képezte az alapját az Európai Közösségek közül az elsőnek, az Európai Szén- és Acélközösség nek (ESZAK). A Schuman-tervet meghirdető beszédjében Schuman azt mondta: „Európa nem egy csapásra, és nem is egy átfogó tervnek megfelelően fog felépülni, hanem konkrét eredmények [réalisations concrètes] által, amelyek először a de facto szolidaritást teremtik meg”.
SOFT LAW
A „soft law” a jogi kötelező erővel nem rendelkező megállapodások és döntések megjelölésére használt kifejezés. A már számos nemzetközi döntéshozatali mechanizmusban (például a környezetvédelemmel kapcsolatban) bevettnek tekinthető soft law az Európai Unióban magában foglalja a magatartási szabályzatokat, iránymutatásokat, ajánlásokat és véleményeket, nyilatkozatokat, állásfoglalásokat, intézményközi megállapodásokat és hasonló dokumentumokat.
STABILITÁSI ÉS NÖVEKEDÉSI PAKTUM
A Stabilitási és Növekedési Paktumot, amely nem tévesztendő össze az Európai Stabilitási Paktummal vagy a Délkelet-európai Stabilitási Paktummal, az Európai Tanács amszterdami ülésén fogadták el (1997. június 16–17.). A paktum a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) harmadik szakaszának való megfelelés értékelésére alkalmazott konvergenciakritériumokra épít, és megerősíti azokat, annak biztosítása céljából, hogy valamennyi tagállam, függetlenül attól, hogy részt vett-e a harmadik szakaszában, hozzájáruljon a stabilitás és pénzügyi megfontoltság általános légköréhez. A tagállamoknak, az Európai Bizottságnak és a Miniszterek Tanácsának címzett paktum valamennyi fél számára előírja a túlzott hiány esetén követendő eljárás azonnali és teljes végrehajtását.
STRASBOURG
Elzász fővárosa, Strasbourg körülbelül 500 ezer lakosú ősi püspöki székváros a Rajna francia partján. 1949-ben Ernest Bevin brit külügyminiszter javaslatára Strasbourgot választották az Európa Tanács székhelyéül. Felépült az Európa Palota (Palais de l’Europe), amely 1952-re már nemcsak az Európa Tanács központjaként, hanem az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Közgyűlése üléseinek helyszíneként is szolgál. 1958 óta az Európai Parlament , a Közgyűlés utódja, havi üléseinek legnagyobb részét Strasbourgban tartotta. 1977-ben nagyobb palotát építettek, az 1990-es évek végére azonban ezt is kinőtték, és a harmadik, még nagyobb Palotát 1999 júliusában nyitották meg.
STRUKTURÁLIS ALAPOk
A „strukturális alapok” kifejezést az Európai Szociális Alap (ESZA), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA) és a Kohéziós Alap megjelölésére használják. Ezek azok az alapvető eszközök, amelyekkel a támogatást eljuttatják az Európai Unió fejletlenebb régióiba.
STUTTGARTI NYILATKOZAT
A formálisan az Európai Unióról szóló ünnepélyes nyilatkozatként ismert stuttgarti nyilatkozat az Európai Közösség intézményeit és politikáit érintő átfogó nyilatkozat volt, amelyet az Európai Tanács 1983. június 17–19-ei stuttgarti ülésén bocsátott ki. A nyilatkozat az Európai Tanács első komoly kísérlete volt arra, hogy foglalkozzon az intézményi reform kérdéseivel, és előmozdítsa a Közösség Európai Unióvá történő átalakítására irányuló 1972-es célkitűzés megvalósítását. A nyilatkozat megkísérelte kodifikálni az Európai Tanácsnak a döntéshozatali folyamatban kialakuló szerepét, és javaslatot tett az Európai Parlament pozíciójának lényeges javítására, valamint a közösségi fellépés hatókörének további szélesítésére. Az a tény, hogy a stuttgarti nyilatkozat politikai akaratnyilvánítás volt, nem pedig szerződés, következtetéseit végső soron kikényszeríthetetlenekké tette. A meglepő tény azonban az, hogy közülük sokat három évvel később az Egységes Európai Okmányban (EEO) jogi kötelező erővel ruháztak fel.
