Tetszett a cikk?

FEBRUÁR 4.

A pakisztáni atombomba atyjának tartott Abdul Kadir Khán beismerte, hogy nukleáris technológiai titkokat adott tovább Iránnak, Líbiának és Észak-Koreának. Az atomtudós a botrány miatt már korábban lemondott az ország nukleárisfegyverprogramjának vezetői posztjáról, Pervez Musaraf pakisztáni elnök pedig - bűnbánó vallomására hivatkozva - amnesztiában részesítette. Bár Khán azt állította, személyes érdekből osztotta meg a titkokat más országokkal, sajtóértesülések szerint a hadsereg vezetése nyilvánvalóan tudott a nukleáris technológiák átjátszásáról. A tudós a nyolcvanas évek vége óta többek között urándúsítással kapcsolatos információkat és berendezéseket adott el. A bécsi Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és nyugati hírszerzési források a nemzetközi nukleáris feketekereskedelem egész hálózatáról számoltak be, amelyben nukleáris terveket és technológiákat adtak tovább malajziai, dubai, dél-afrikai és európai vállalatok részvételével. Sok esetben úgynevezett kettős - polgári és katonai - rendeltetésű berendezésekkel kereskedtek, amelyeknek a nukleárisfegyver-programban való felhasználása nehezen ellenőrizhető.

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

Török Gábor: Van-e jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának?

Török Gábor: Van-e jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának?