Tetszett a cikk?

ÁPRILIS 1.

Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia képviselője letétbe helyezte a csatlakozási okmányokat az amerikai kormánynál, majd másnap a NATO brüsszeli székháza előtt ünnepélyesen felvonták a hét új tagállam lobogóját. A NATO harci repülőgépei azonnal megkezdték a járőrözést a három balti állam légterében, ami miatt Moszkva neheztelésének adott hangot. A 26 tagúra bővült észak-atlanti szövetség belső ellentéteit a június végi isztambuli csúcsértekezleten sem sikerült elsimítani: Franciaország visszautasította azt az amerikai kérést, hogy a szövetség vállaljon tevékeny szerepet az iraki rendezésben. Kompromisszumos megállapodás született viszont arról, hogy a NATO részt vesz az iraki új biztonsági erők kiképzésében. A január elején hivatalba lépett új NATO-főtitkár, Jaap de Hoop Scheffer - korábbi holland külügyminiszter - sürgetésére a tagállamok hozzájárultak a szervezet afganisztáni jelenlétének kiterjesztéséhez is.

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

Itt a Sony első autója, kár, hogy 40 millió forint

Itt a Sony első autója, kár, hogy 40 millió forint

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo