Emmanuel Macron: Párizs, Berlin és London átfogó tárgyalási ajánlatot tesz Iránnak
A francia elnök jelezte, nem feledkeznek meg a gázai helyzetről sem.
A francia elnök jelezte, nem feledkeznek meg a gázai helyzetről sem.
A nagy csinnadrattával, iszonyú összegből beharangozott klubvilágbajnokság egyes meccseire egy Fradi–Újpest-derbi nézőszáma jött csak össze.
A libanoni síita terrorszervezetnek már a megalakulásánál is Irán bábáskodott, ugyanakkor a Hezbollahot súlyosan meggyengítette a tavalyi izraeli offenzíva és Aszad szíriai bukása.
Sok munkavállaló gondolja úgy, hogy a fokozott stresszel járó kockázatok ellen a munkaadók nem tudnak hatékonyan fellépni.
Az Apple állítólag megoldotta, hogy ne csak a látható, de az infravörös fénnyel is működjön a kijelző alá rejtett kamera. Mindez a Face ID elrejtésének előszobája.
Ágyúöntő kerestetik: az állam túlad a gondosan építgetett hadiipari portfóliójának nagy részén, és ehhez egyetlen hazai piaci szereplőt jelölt ki, a 4iG-t, amely egy jelenleg még erősen veszteséges, de hatalmas potenciállal rendelkező ágazatba vásárolja be magát. Az üzlet csak exporttal lehet nyereséges, ami nemzetközi próbatétel elé állítja az új tulajt. Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral, és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Miközben már büntetővámokkal is védik az európai márkákat.
Oasis-es babaruhák, felespoharak és focimezek is kaphatók lesznek.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A bíróság az idő rövidségére hivatkozva arra sem volt hajlandó, hogy az Alkotmánybírósághoz vagy az Európai Unió Bíróságához forduljon alapjogi vizsgálat érdekében.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Az elnök Németországra Ukrajna cinkosaként tekint az Oroszországgal szembeni ellenségeskedésben.
Irán jelenlegi egyetlen működő atomerőművét, a buseri atomerőművet még az oroszok építették. Moszkva szerint nem lenne jó ötlet megtámadni a létesítményt.
Az egykori szomorú szamuráj bikinis lányokkal indul delfinnézőbe a magyar tengeren.
Pénteken Genfben találkozik az iráni külügyminiszter brit, francia és német kollégáival, valamint az EU külügyi képviselőjével.
Előzőleg Peking korlátozásokat vezetett be az uniós vállalatokkal szemben.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek, legalábbis azoknak, amelyek élhettek a kormány által nyújtott adókedvezménnyel.
A magyar miniszterelnök gondolatai mellett Putyin-, Kim Dzsongun- és Bolsonaro-idézetek is díszítik a figyelmeztetésnek szánt alkotást.
A betegek, gyermekek leszállhattak, a többiek azonban közel húsz napot várakoztak, ezután az olasz hatóságok önkéntes alapon szétosztották őket más európai országok között.
Bemutatta a Midjourney a V1 Video Model nevű mesterségesintelligencia-modelljét, amivel bármilyen fotót videóvá lehet alakítani.